Vágólapra másolva!
89 éves korában meghalt az 1955-ben Európa-bajnoki címet szerző legendás kosárlabdázó, Hódy László – írja a Nemzeti Sport.

A rövid lefolyású, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Hódy László családja körében hunyt el Melbourne-ben, halálhírét felesége és Szegeden élő öccse, a szintén korábbi válogatott kiváló kosárlabdázó, Hódy Szabolcs is megerősítette. A magyar kosárlabdasport legendája július 10-én lett volna 89 éves.

Hódy László 2017-es hazalátogatása során adott interjút az Origónak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hódy László neve nemcsak a magyar sport aranylapjaira kívánkozik, hatalmas sikereinek köszönhetően Ausztrália is méltán lehet büszke rá.

Ugyanis ő volt az első kosárlabdázó, aki két válogatottal szerepelt az olimpián: 1952-ben magyar, 1964-ben pedig ausztrál színekben versenyzett. 1955-ben Budapesten lett Európa-bajnok a magyar csapattal. Hódy távozásával Dallos János és Cselkó Tibor maradt az 1955-ös aranycsapat utolsó tagja.

Hódy László 2017-es hazalátogatása során adott interjút az Origónak, amit itt tekinthet meg.