Nem tudta leküzdeni az alkoholproblémáit és a depressziót az olimpiai bajnok sztársportoló

2023.05.31. 11:40

A háromszoros olimpiai bajnok úszó, Adam Peaty bevallotta, hogy depressziója és alkoholfogyasztása tavaly tovább súlyosbodott, mivel motivációs problémákkal és sérülésekkel is küszködött, valamint szakított párjával, Eiri Munróval is.

A 28 éves úszó március végén hozta nyilvánosságra, hogy mentális nehézségekkel küzd és ezért visszalép a brit bajnokságtól, majd az is biztossá vált, hogy a júliusi, fukuokai vb-n sem lesz ott. A háromszoros olimpiai- és nyolcszoros világbajnok Peaty a tavalyi, budapesti világbajnokságon sérülés miatt nem állhatott rajthoz, azóta pedig nagyon messze került a régi, világcsúcsokat is sorra hozó formájától. Ennek a lehetséges okairól a közelmúltban egy brit műsorban beszélt.

„Úgy éreztem, mintha egy ördög ült volna a vállamon. Ha elmentem egy versenyre, hangokat hallottam a fejében, amelyek azt mondták, hogy »nem érdemled meg ezt«, noha évekig dolgoztam ezekért az eredményekért nyilatkozta Peaty, akinél korábban figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart diagnosztizáltak. – Sportolóként az agyunk egy kicsit másképp van bekötve, állandóan jutalomra vágyunk. Hogyan lehet betölteni ezt az űrt, ha valaki sérült, vagy ha holtszezon van?!"

Adam Peatyt a világ egyik legjobb úszójaként tartottak számon a közelmúltbanForrás: AFP/Oli Scarff

Peaty hozzátette, hogy egyre komolyabb alkoholproblémái is voltak, és ezt az is befolyásolhatta, hogy kétéves fiának édesanyjával szakított a tavalyi évben.
Sok sportoló küzd az alkohollal is, ez olyasvalami, amivel én is folyamatosan harcoltam, és sajnos hiába voltam úgy vele, hogy már az életben nem akarom ezt csinálni."

A mellúszólegenda ugyanakkor az interjúban elárulta, hogy a jövő évi, párizsi olimpián mindenképpen szeretne ott lenni a brit csapatban.

Ajánlataink