Vágólapra másolva!
Kovács-Garami Katalin személyében újabb magyar maratonista tekinthető biztos indulónak az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon - derült ki a csütörtökön Budapesten és vasárnap Nyíregyházán sorra kerülő nemzetközi viadalok felvezető szerdai sajtótájékoztatóján.

A magyar szövetség (MASZ) sajtóeseményén Spiriev Attila, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda sportszakmai vezetője jelentette be Kovács-Garami indulását. Hozzátette, hogy az utcai versenyzők (maraton, gyaloglás) kvalifikációjának május 31-i zárásakor négy magyar hely volt biztos, gyaloglásban Helebrandt Máté, illetve Madarász Viktória és Récsei Rita, valamint a maraton országos csúcstartója, Szabó Nóra révén.

Spiriev Attila szerint jó esély van rá, hogy az utcai versenyeken nem is csak öt, hanem hat magyar rajtolhat végül a világbajnokságon Fotó: Polyák Attila - Origo

A nemzetközi szövetség azóta dolgozza fel az adatokat, értesíti a nemzeti szövetségeket és az esetleges visszalépések után kiosztja a felszabadult helyeket a "várólistán" szereplő sportolók között. Így jutott kvótához Kovács-Garami Katalin.

- mondta Spiriev, aki azt is megjegyezte, hogy jó esély van rá, hogy az utcai versenyeken nem is csak öt, hanem hat magyar rajtolhat végül a világbajnokságon. -

- fűzte hozzá. A sportszakmai vezető a kontinentális sorozat bronz kategóriájú magyar versenyeire térve azt emelte ki, hogy tavaly és tavalyelőtt is rendeztek már két-két ilyen versenyt, amelyek remekül illenek bele a magyar versenyrendszerbe, s azontúl, hogy kiváló lehetőség a hazai sportolóknak a jó eredmények elérésére és arra,

hogy közelebb kerüljenek a világbajnoki kvalifikációhoz, egyúttal "pótolhatatlan tapasztalatszerzést" is biztosít számukra nemzetközi szinten.

A magyar versenyek kiváló lehetőségek a hazai sportolóknak a jó eredmények elérésére és arra, hogy közelebb kerüljenek a világbajnoki kvalifikációhoz Fotó: Polyák Attila - Origo

Spiriev Attila a két viadal nemzetközi indulói közül

a női súlylökés világbajnoki címvédőjét, az amerikai Chase Ealey-t emelte ki, aki vasárnap Nyíregyházán lép dobókörbe.

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a MASZ-szal közösen az a cél, hogy minden idők legjobb világbajnokságát rendezzék meg Fotó: Polyák Attila - Origo

A sajtótájékoztatón Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a MASZ-szal közösen az a cél, hogy minden idők legjobb világbajnokságát rendezzék meg a magyar fővárosban. Kiemelte azt is, hogy jelenleg már több mint 180 ezer eladott jegynél tartanak a vb-re, s reményeik szerint a vb minden eseménye közel telt ház előtt zajlik majd.

- mondta az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy a MASZ-szal kötött együttműködési megállapodás révén a szervező bizottság 3300 jegyet biztosít a magyar atlétikának, egyúttal minden igazolt atléta 50 százalékos kedvezményt kap a belépők árából.

Deutsch Péter, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda irányítója többek között arról beszélt, hogy június 8. és július 18. között négy komoly eseményt rendeznek Fotó: Polyák Attila - Origo

Deutsch Péter, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda irányítója többek között arról beszélt, hogy június 8. és július 18. között négy komoly eseményt rendeznek. Előbb a Lantos Mihály Sportközpontban, majd Nyíregyházán a bronz kategóriás viadalokat, július 7-8-án az országos bajnokságot a vb helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban, végül pedig a kontinentális sorozat arany kategóriás állomását, a Gyulai Memorialt Székesfehérváron.

Az atlétikai pálya a világ jelenleg leggyorsabbjának számító Mondo borítást kapott, melyen hazai pályán először csütörtökön versenyezhetnek majd magyar atléták. Fotó: Polyák Attila - Origo

A sportvezető megjegyezte, hogy az MTK otthonául szolgáló Lantos Mihály Sporttelepen az állam támogatásának segítségével komoly felújítások történtek,

így például az atlétikai pálya a világ jelenleg leggyorsabbjának számító Mondo borítást kapott, melyen hazai pályán először csütörtökön versenyezhetnek majd magyar atléták.

Deutsch Péter több támogatói szerződés megkötését is bejelentette, köztük a szövetség új sportszergyártójával, a 4F-fel kötött megállapodást. A sajtótájékoztató zárásaként az új melegítőket a felnőtt és korosztályos válogatott tagjai közül Kozák Luca, Krizsán Xénia, Kriszt Sarolta, Sulyán Alexa, Molnár Attila, Illovszky Dominik és Palkovits István mutatták be.