Vágólapra másolva!
A világelső és címvédő Iga Swiatek nyerte meg a női egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte a cseh Karolina Muchovát.

Az esélyek egyértelműen a Roland Garroson 2020-ban és 2022-ben is győztes lengyel kiválóság mellett szóltak, aki játszmaveszteség nélkül menetelt a fináléba.

A világranglistán 43. Muchova ugyanakkor a torna egyik meglepetésembere volt, aki az elődöntőben meccslabdáról fordított az Australian Open-győztes fehérorosz Arina Szabalenka ellen. Az olomouci játékos 26 évesen még csak a harmadik fináléjára készült, az előző kettőből egyet nyert meg 2019-ben Szöulban. Eddigi legjobb Grand Slam-eredménye a 2021-es elődöntő volt az Australian Openen.

Érdekes, hogy mindkét korábbi találkozójukat a cseh kihívó nyerte két kisebb csehországi viadalon 2019-ben és 2020-ban.

A harmadik csatában Muchova bátor és szellemes játékkal kezdett, de ez kevés volt Swiatek lendülete és kemény alapütései ellen, így utóbbi 4:1-re elhúzott. A varsói sportoló második brékjével már szettelőnybe került 44 perc elteltével. A folytatásban a cseh teniszező rögtön elvesztette az adogatását (3:0), ezúttal azonban fordított, 5:4-nél még nem tudta kiszerválni a szettet, de 6:5-nél már igen, így 1 óra 55 percnél jöhetett a döntő játszma.

Iga Swiatek ismét felért a csúcsra a Roland Garroson Forrás: AFP/Thomas Samson

Ebben Muchova 2:0-ra elhúzott, de a lengyel favorit utolérte őt, mindkét játékos rendkívül idegesnek tűnt, és 4:4-ig még egy-egy bréket láthatott a közönség. A cseh játékos keze 5:4-es hátrányban megremegett adogatóként, meccslabdánál kettős hibát ütött, így 2 óra 46 perc után a címvédő ünnepelhetett.

A 22 éves Swiatek negyedik GS-serlege és egyben pályafutása 14. trófeája, a Suzanne Lenglen Kupa mellé 2,3 millió eurót (863 millió forint) kapott. Egyben ő lett Szeles Mónika 1991-es duplázása óta a legfiatalabb női játékos, aki megvédte címét Párizsban.

Eredmény:
női egyes, döntő:
Iga Swiatek (lengyel, 1.)-Karolina Muchova (cseh) 6:2, 5:7, 6:4

Az elmúlt tíz év döntői:
2013: S. Williams (amerikai)-Sarapova 6:4, 6:4
2014: Sarapova-Halep (román) 6:4, 6:7 (5-7), 6:4
2015: S. Williams-Safarova (cseh) 6:3, 6:7 (2-7), 6:2
2016: Muguruza (spanyol)-S. Williams 7:5, 6:4
2017: Ostapenko (lett)-Halep 4:6, 6:4, 6:3
2018: Halep-Stephens (amerikai) 3:6, 6:4, 6:1
2019: Barty (ausztrál)-Vondrousova (cseh) 6:1, 6:3
2020: Swiatek (lengyel)-Kenin (amerikai) 6:4, 6:1
2021: Krejcikova (cseh)-Pavljucsenkova (orosz) 6:1, 2:6, 6:4
2022: Swiatek-Gauff (amerikai) 6:1, 6:3
2023: Swiatek-Muchova (cseh) 6:2, 5:7, 6:4