Egészen elképesztő közjáték szakította meg a Magyarország-Svájc férfi párbajtőrcsapat-döntőt a krakkói központú Európa Játékokon. A vívásban Európa-bajnokságnak számító csapatversenyben végül a mieink bírták jobban idegekkel a hajrát, és 2010 után újra aranyérmet nyertek a szakágban.
A Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor összeállítású együttes a dánokat, a spanyolokat és az Eb-címvédő olaszokat legyőzve jutott el a döntőig, ahol a svájciakkal mérkőzött meg. A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi a finálét megelőzően úgy vélekedett, hogy negyeddöntős és elődöntős sikerükkel lekerült a vállukról a teher, így felszabadultan vívhatnak, és azt mondta, szeretnék megnyerni az Eb-t, már csak azért is, mert az nagyon sok pontot hozna az olimpiai kvalifikációs összesítésbe.
A finálé rendkívül izgalmasan alakult és a magyarok végül 28-26-os eredménnyel harcolták ki az első helyet.
A 9 asszóból álló döntőt a hetedik pár vívóidejének közepén váratlanul megszakította a zsűri. Eleinte az volt a gyanú, hogy nem megfelelően mérték a vívóidőt, majd kiderült, hogy az elődöntőben a svájciakkal szemben alulmaradó franciák óvtak, mert úgy gondolták, hogy a helvétek szabálytalanul cseréltek vívót az utolsó asszóra (aki egyébként 9-4-re kikapott). Amint azt Csampa Zsolt a hazai szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a svájciaknál nem szerepelhetett volna Alexis Bayard, akit a hivatalos versenyorvos az elődöntőben sérülés miatt visszaléptetett. Emiatt a franciák óvtak, de a mérkőzés mintegy közel húszperces állás után mégis folytatódott. Bayard 4-3-ra nyerte a furcsa asszót, így Siklósi és Heinzer döntő meccse 23-21-nél kezdődött.

A csapatban világbajnok és háromszoros Eb-aranyérmes rutinos svájci egyenlített, de 25-25 után Siklósi - aki már nem először mutatott be hasonló bravúrt - a rendkívül nehéz helyzetben a hátralévő fél percben háromszor is megszúrta ellenfelét. A harmadik után letépte fejéről a maszkját, és üvöltve ünnepelt, mert tudta, hogy megvan a meccs. A svájci adott még egy tust, de ennek már nem volt jelentősége.
Ezt megelőzően, legutóbb 2010-ban, Lipcsében győzött Eb-n a magyar párbajtőrcsapat, akkor a Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Pádár Tamás összeállítású együttes lett első.
A férfi párbajtőrözők a magyar EJ-küldöttség 24. érmét, a hetedik aranyat nyerték. A magyar vívóküldöttségnek ez már a hatodik érme, de csupán az első aranyérme volt.
Eredmények (24 csapat):
a 16 között:
Magyarország-Dánia 45-32
negyeddöntő:
Franciaország-Csehország 45-26
Svájc-Lengyelország 28-23
Magyarország-Spanyolország 37-32
Olaszország-Ukrajna 43-28
elődöntő:
Magyarország-Olaszország 45-35
Svájc-Franciaország 45-43
a 3. helyért:
Olaszország-Franciaország 39-37
döntő:
Magyarország-Svájc 28-26
A végeredmény:1. Magyarország (Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor), 2. Svájc (Alexis Bayard, Theo Brochard, Hadrien Favre, Max Heinzer), 3. Olaszország (Gabriele Cimini, Davide Di Veroli, Andrea Santarelli, Federico Vismara)