Vágólapra másolva!
Kovács István szeptember 15-én kezdte volna meg a csúcsra történő visszakapaszkodást, a hamburgi gála azonban Dariusz Michalczewski sérülése miatt elmarad, így továbbra is bizonytalan Kokó visszatérésének időpontja.

Kovács István másfél évtizedes amatőr és hivatásos ökölvívó-pályafutása alatt sok mindent megélt, természetesen önmagának köszönhetően jóval több sikert, mint kudarcot. Utóbbit először június 16-án ismerte meg profiként, ami még rosszabb, világbajnoki címvédőként, ráadásul itthon, Budapesten. Kisebb szünet, s igazából nem komoly dilemmák utáni visszatérését szeptember 15-re időzítette volna, ám, mint ismert, a balsors a hamburgi gála főszereplőjének, Dariusz Michalczewskinek a combsérülése képében közbeszólt. Az előadás mindenki - bunyósok, nézők, szervezők - számára és szomorúságára elmarad, új időpontja még nem ismert.

"Az első gondolatom az volt, hogy a franc egye meg. A második viszont a honvágy miatt az, hogy végre jöhetek újra haza, így ültem be az autóba. Kellemetlen a helyzetem, hasonló, mint tavaly, az olimpia előtt, amikor egy végül meghiúsuló meccs miatt nem tudtam elmenni Sydneybe."

Akkor, éppen egy éve a még veretlen, de nem világbajnok Kovácsnak, illetve a még szintén veretlen és világbajnok Naseem "Prince" Hamednek egymással kellett volna küzdenie az előírások szerint, a pénz és a jemeni származású brit szerint viszont nem. Hamed önként megvált címétől, majd márciusban kevésbé önként veretlenségétől is a Marco Antonio Barrera elleni, tét nélküli, "csak" pénzes derbin. Közben Kovács, ugye, megszerezte és el is vesztette a WBO szervezet pehelysúlyú koronáját. Hogy miért érdemes ezt szóba hozni? Mert a hírek szerint a magyarral szemben még dölyfösködő Hamed azóta alaposan alább adta, de számára a felhozó jellegű mérkőzésre is viszonylag komoly bokszoló kell, mondjuk olyan, mint a Kovácsot az európai trónon követő spanyol Manuel Calvo. Aki felé az Universum magyarja is nyithatna ösvényt, amely aztán visszavezetne a csúcsra. Ugye, bonyolult? Még inkább, ha tudjuk, hogy a tervezett Hamed-Calvo derbi tétjébe nem lenne benne az Eb-cím, csak a jelentéktelen IBO szervezet öve. A pénz pedig töredéke annak, amihez Hamed szokott.

"Hallottam a tervekről, de azt is, hogy az HBO tévétársaság nem akarja közvetíteni a csekély reklámérték miatt. Nekem igazából majdnem mindegy, hogy létrejön-e a meccs, de ha igen, és belevennék az Eb-címet, még jól is jönne, hiszen könnyebben találkozhatnék Hameddel. Az európai ranglistán ugyanis előkelő helyen állok."

Apropó, ranglista! A legfrissebb WBO-lajstromban Kovács annak ellenére előrelépett a 7.-ről a 6. helyre, hogy veresége óta nem húzott kesztyűt. Ez pedig a sok balszerencse mellett végre jót jelent.

"Örülök, hogy a WBO-ranglistán előreléptem, ez azt jelenti, hogy az Universum dolgozik a háttérben. Múlt héten együtt vacsoráztam főnökömmel, Peter Hanrathsszal, aki megnyugtatott, hogy mindent megtesznek az érdekemben. Egyébként pedig a ranglistás helyezés csak akkor számít igazán, ha eljutok a kihívói pozícióba, addig nem. Most is áll előttem olyan srác, aki még soha nem vívott vb-címért."

Julio Pablo Chacón természetesen nem ilyen, viszont az ellene óhajtott visszavágó elenyészni látszik. A Kokó-verő argentin világbajnok azóta már megvédte címét hazai ringben, s komoly esélye látszik Barrerával összecsapni nagy pénzért, nagy tétért, nagy presztízsért. Ez Kovácsnak manapság nem adatik meg, de éppen az a cél, hogy két éven belül, pályafutása biztos befejezéséig még megadasson.

"Presztízsben szerintem nem vesztettem semmit az Universumnál, bár nincs ilyen rangsor, de még mindig az első öt-hatban vagyok, Dariusszal, a két Klicskóval, Juan Carlos Gomezzel és Grigorjannal. Amikor visszatértem Hamburgba, normálisan fogadtak, hiszen mindenkivel előfordulhat, hogy kikap. Én nehezebben tudtam ezt feldolgozni, egyrészt a korom miatt, másrészt, mert pechemre mindez vb-címmeccsen, hazai pályán történt velem. Otthon utoljára 1989-ben kaptam ki, Váradi Jánostól. Pénzben most ott tartok, mint két éve, szerényebb meccspénzt kapok, persze jóval kevesebbet, mintha világbajnokként az ellenfél ismeretében, piaci értékéhez mérten minden egyes címvédéskor alkudni tudnék az összegre. De jelenleg nem is erről szól az életem, hanem arról, hogy az övet, ami az enyém volt, visszaszerezzem."

A kérdés, hogy mikor. A csúcsra visszavezető úton heverő első akadály Michalczewski gálájának elmaradása képében megjelent, az az esemény és ellenfél viszont még nem, amelyen és aki ellen végül újra ringbe léphet a korábbi pehelysúlyú világbajnok.

"Az Universumnak őszre eddig két gálája bírt konkrét időponttal, a végül elmaradó szeptember 15-i, és egy szeptember 29-i, a hamburgi edzőteremben. Itt viszont, ha nem is égő, de volt világbajnokként nem túl szerencsés lenne visszatérnem. Komoly ellenfelet kaptam volna már 15-én is, egy amerikai srácot, aki januárban IBF világbajnoki címért bokszolt Frankie Toledóval. Hogy marad-e ő vagy valaki más lesz, még nem tudom, s azt se, mikor és hol bokszolhatok."

Egyszer fenn, egyszer lenn. De Kovács esetében innen legalább felfelé vezet az út, talán oda, ahol már járt.

Korábban:

Kokó a tervezettnél később bokszol

Deák Zsigmond