Vágólapra másolva!
Három amatőr ökölvívó-tornát rendeznek hazánkban a hétvégén. A férfiak az Adler Zsigmond-emlékversenyen és a Hírös Kupán, míg a hölgyek a Boszorkány Kupán mérhetik össze erejüket.

Adler Zsigmond-emlékverseny, Hírös Kupa, Boszorkány Kupa. Három ökölvívó-viadal, mind a három Magyarországon - Budapesten, Kecskeméten és Pécsett -, ráadásul egyszerre, csütörtöktől szombatig. Szépen szét lehetett volna osztani őket nemcsak térben, hanem időben is az egyébként nem túl sűrű hazai versenynaptárban kis szervezéssel és valamivel több pénzzel, de mindkettő híján maradt az "összhangzat" szeptember első hétvégéjére. Kár, mert talán mindhárom megért volna nézőkben, publicitásban mérhető önállóságot.

Annak ellenére, hogy a még csak nyiladozó női szakágban rendezik, papíron a Boszorkány Kupa a legrangosabb. Benne foglaltatik az európai szövetség (EABA) hivatalos versenynaptárában, s kiváló főpróbának tűnik a közeledő első női vb-re, amely októberben zajlik majd az Egyesült Államokban. Ennek megfelelően 9 ország kemény öklű hölgyei küzdenek mától három napon át a pécsi Vasutas-sportcsarnokban, a döntőkre szombaton este 7-től kerül sor.

A két, sajnos konkuráló férfiviadal közül az Adler Zsigmond-emlékverseny, már csak névadója okán is, valamivel komolyabbnak tűnik. Papp László mesterének tiszteletére 18. alkalommal rendez versenyt a Vasas, eddig junioroknak és tavasszal, idén, Adler születésének 100. évfordulóján felnőtteknek és ősszel. A négy meghívott külföldi nemzet közül végül csak a szlovák vállalta el az indulást, ráadásul a Hírös Kupa miatt a hazai élmezőny sem teszi tiszteletét a maga - amúgy is szűkös - teljességében a Fáy utcában, ma és holnap 17, szombaton 16 órától. Kecskemétre információink szerint négy klub kapott meghívást, köztük román vendégek is.

Deák Zsigmond