Vágólapra másolva!
Evander Holyfield amolyan tiltakozó jegyzékkel fordult a WBA ökölvívó-szervezethez, amelyben az amerikai kéri, hogy vizsgálják felül a honfitársa, Ruiz elleni vívott nehézsúlyú találkozója pontozását. A vasárnap hajnalban rendezett meccsen döntetlen született, ez azt jelentette, hogy Ruiz megvédte világbajnoki címét.

Fotó:Reuters
Holyfield tiltakozó jegyzékkel
fordult a WBA-hoz

A törött orrú Ruiz felgyógyulása hónapokat vehet igénybe, ezért lehetséges, hogy a WBA beiktat egy találkozót Johnson és Holyfield között. Utóbbi szóvivője, Jim Thomas szerint Holyfieldnek ez tetszene: "Ennél jobban semmi sem jönne számára. Már holnap kész lenne a találkozóra. Semmi nyoma nincs rajta a Ruiz elleni meccsnek, jobban néz ki, mint egy kesztyűzés után."

A szóvivő hozzátette, Holyfieldet nem igazán hozzák lázba a tét nélküli találkozók. Igaz, ami igaz, amikor 1999-ben Lewis ellen bokszolt, a WBA-bajnoki cím sokat nyomott a latban, mert a súlycsoport másik nagy egyéniségével, Lewisszal mérhette össze erejét. Ezze szemben a Johnson táborához tartozó Ken Lillien kijelentette, egyáltalán nem tartja jó ötletnek a közbeiktatott mérkőzést: "Áprilisig vagy májusig várunk, aztán meglátjuk, hogyan gyógyul Ruiz orra."

Ebből is egyértelműen kitűnik, hogy Johnson köre inkább számol Ruizzal, mint Holyfielddel: "Szeretnénk egy szándéknyilatkozatban kinyilvánítani, hogy mi Ruizt akarjuk, s csak akkor jöhet Holyfield, ha nem jön össze a Ruiz-meccs."

Ezzel szemben maga Johnson 50 százalék esélyt lát arra, hogy Holyfield ellen bokszol, s olyan 25 százalék körülit, hogy Ruiz lesz az ellenfele. Feltételezve, hogy Johnson mindkét bokszoló ellen egyforma eséllyel áll ki, ebben az esetben egyértelműen a pénz dönt.

Mindeközben a találkozón Ruizt győztesnek kihozó massachusettsi bíró, O'Neill tagadta, hogy személyesen ismerné az ugyanezen állam Chelsea városában született bokszolót, aki korábban szintén visszautasította, hogy ismerte a meccsén közreműködő bírót.