Vágólapra másolva!
Már csupán tíz nap van hátra, és befejezi pályafutását minden idők legeredményesebb magyar ökölvívója, Kovács István. Az amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig jutó sportoló profiként is feljutott a csúcsra, ahonnan tavalyi, Chacón elleni veresége taszította le. Kokó április 20-án Gdanskban búcsúzik a versenyzéstől, abban a városban, ahol tizennégy éve első komoly sikerét érte el. Visszavonulása után továbbra is a sport közelében maradna, több labdarúgócsapat is jelentkezett, hogy szívesen látná soraiban.

- Tíz nappal életed utolsó mérkőzése előtt hogyan élted, éled meg a Németországból érkező híreket a Kirch-csoport csődjét illetően?
- Nagyon bízom abban, hogy utolsó mérkőzésemen nem fordulnak elő olyan problémák, amelyekkel folyamatosan volt szerencsém találkozni. Örülök, hogy utoljára vagyok ilyen helyzetben, mert bár az Universum most önhibáján kívül került kínos szituációba, egyáltalán nem újdonság az állandósuló probléma.

- Barátod, Dariusz Michalczewsi egy lengyel lapban azt nyilatkozta, nem tudja elképzelni, hogy elmaradjon a gála. Ezek szerint te is hasonlóképpen vélekedsz?
- A kincstári optimizmus feltétlenül ezt mondatja velem. A hírek szerint akad olyan televíziós társaság, amely átvállalná a költségeket, de hallottam olyan információt is, amely szerint a Kirch nem sportügyekkel foglalkozó része is vállalná a közvetítést. Az biztos, hogy napokon belül el kell dőlnie a vitának, mert az Universum nem engedheti meg magának, hogy az utolsó pillanatra halassza a döntést.

- Pedig számodra nemcsak az utolsó mérkőzésen, hanem a helyszínen van a fő hangsúly...
- Így van, 1988-ben Gdanskban nyertem életem első komolyabb versenyét, egy junior Európa-bajnokságot. Amikor felvetődött, ott lehet pályafutásom utolsó mérkőzése, az emlékek jelentették az egyetlen okot, hogy belementem. Az összecsapásnak már nem lesz sportértéke, nem jelent erkölcsi pluszt, ha másik helyszínen, másik időpontban lett volna, akkor nem húznám tovább. Ha jól belegondolok, már nem oszt, nem szoroz az egész.

- Úgy hangzik mindez, mintha te is azt éreznéd, nincs is szükség búcsúmeccsre. Hogy vélekedsz erről?
- Amikor elhatároztam, hogy visszavonulok, az éppen egy mérkőzés után volt. Át kellett rágnom magamban, hogy mit is tegyek. Lelépjek úgy, hogy soha többet nem érzem át a győzelem mámorát? Vagy adjak egy lehetőséget magamnak, a barátaimnak, a családomnak, hogy még egyszer lássanak, és kellemes élmények maradjanak meg rólam? Utóbbit választottam.

- Ez azonban mégsem olyan lesz, mint egy labdarúgó búcsúmeccse, ahol csak sétálgatni és integetni kell a pályán. Itt nagy koncentráció szükséges, hiszen komoly pofonok is elcsattannak. Nem félsz a kihívástól, attól, hogy az érzelmeid megzavarnak a ringen belül?
- Ez benne van a pakliban, ha a vereségtől tartanék, akkor az egész pályafutásomat át kellene értékelnem. Azt hiszem, ilyen helyzetekben sokat segíthet a rutin és a tapasztalat.

- Az utóbbi hetekben kevesebb hír érkezett rólad. Hogyan készülsz a búcsúra, milyen formában vagy?
- Köszönöm, jól érzem magam, minden rendben van. Már megkezdtem a kesztyűzést, az ökölvívó-sebességgel, a munkakedvvel és a munkamorállal sincs baj. Persze, nem olyan szintű mindez, mint amikor Európa-bajnoki vagy világbajnoki címmérkőzésre készültem. A felkészülés és a találkozó különben is ellenfélfüggő, de riválisomról még semmi hírt nem kaptam.

- Klubon belül lesz valamilyen búcsúztatás? Egyáltalán szokás ez az Universumnál?
- Nem tudok semmit. Amióta az Universum bokszolója vagyok, egy-két sráctól búcsúztunk el, de csak egymás között. Most annyiban más a helyzet, hogy nem Hamburgban, hanem Gdanskban lesz az összecsapás, ahol eleve kevesebb versenyzőnk lesz jelen. Arról hallottam, hogy az ügyeimet intéző aPlus Sport kft. szervez egy VIP-partit, ahol elköszönhetek mindenkitől.

- Van információd, mennyi magyar vág neki az útnak, hogy utoljára láthasson bunyózni?
- Állítólag már egy repülőgép megtelt, ami azért érdekes, mert a Malév történetében még nem akadt példa Budapest-Gdansk járatra. Hogy mennyien vállalják az utat egyénileg, nem tudhatom, remélem, minél többen.

- Gyermekeid hogyan élik meg visszavonulásod?
- A nagyobbik, Bence már felfogta, érzi, hogy többet vagyunk együtt, többet vagyok otthon, sokat játszunk, vagy együtt megyünk Fradi-meccsre. De nagyon nem zavarja őket, hogy utoljára bokszolok, megszokták, hogy érdekes életet élünk.

- A Fradiról jut eszembe: visszatérsz a futballpályára?
- Szerencsére imádom a sportot, így az mindig a középpontban marad. A mostani felkészülésbe beiktattam például a tenisz és a futballt is, mindkettő nagyon hiányzott. Hogy játszom-e? Nem tagadom, több csapat is megkeresett, főleg lakóhelyem környékén, de Baracskán is visszavárnak a csapatba.

Pincési László

Korábban: