Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információi szerint lehet, hogy akár csak minimális időeltolással, de felvételről sugározza Kovács István utolsó, gdanski mérkőzését az RTL Klub, mert elterjedt, hogy esetleg a kiutazó magyar nézők nemcsak Kokónak fognak szurkolni, hanem Orbán Viktornak és a Fidesznek. A kampánycsend megsértése e jelenetek kivágásával előzhető meg.

Az RTL Klub olyan információhoz jutott, amely szerint nem kizárt, hogy Kokó szombat esti, pályafutását lezáró lengyelországi mérkőzésén a magyar közönség soraiban politikai tartalmú szurkolás, netán transzparensek felvonultatása fordulhat elő - értesült a Magyar Hírlap. Ez - ha képernyőre kerül - a kampánycsend megsértése lenne - szögezte le lapunk kérdésére Szoboszlai György, az Országos Választási Bizottság MSZP-s tagja. Szerinte az RTL Klub - amely csak átveszi a jelet Gdanskból - ezt úgy előzheti meg, hogy némi késéssel sugározza a mérkőzést, ez idő alatt pedig kivágja a jogsértő képeket.

Úgy tudjuk, nem kizárt, hogy a csatorna ezt a megoldást választja. Elterjedt egyébként a hír, hogy az összecsapásra ellátogat Orbán Viktor is. Ezt egyesek szerint alátámaszthatja, hogy Kokó az emelvényen helyet foglalva vett részt a kormányfő múlt szombati Kossuth téri kampánygyűlésén, s a héten a miniszterelnök előterjesztésére megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetést Mádl Ferenc államfőtől.

A kormányszóvivő szerda délután közölte: nincs tudomása arról, hogy Orbán Viktor elutazna a mérkőzésre, bár - tette hozzá - szombaton már semmilyen hivatalos elfoglaltsága sincs. Dámosy Zsolt, Kokó menedzsere, akinek cége kizárólagos joggal rendelkezik a meccs "magyar" jegyei felett, szintén úgy nyilatkozott, hogy szerdáig nem érkezett kérés Orbán kiutazásával kapcsolatban. Amíg a 150 darabos kontingens nem kel el, addig van lehetőség rendkívüli igény teljesítésére - tette hozzá Dámosy.

Bak Mihály

Korábban: