Vágólapra másolva!
Az amerikai John Ruiz egyhangú pontozással legyőzte honfitársát, Hasim Rahmant a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú ideiglenes világbajnoki címéért rendezett mérkőzésen.

A közönség ugyanakkor rendkívül elégedetlen volt, mert a két bokszoló összecsapásának színvonala egyáltalán nem felelt meg a tét nagyságának.

"Tudom, hogy nem vívtunk látványos, jó mérkőzést, és ezért elnézést kérek" - mondta Ruiz, akit a három pontozó 118-110, 115-114, illetve 117-112 arányban látott jobbnak. "Ennek oka, hogy sokkal óvatosabb voltam, minthogy elfogadjam Hasim harcmodorát."

Rahman ugyanakkor nehezen viselte el a vereség tényét. "A döntés ellen nem tudok mit tenni" - kesergett. "De nézzék meg Ruiz arcát. A vak is láthatja, hogy nem nyerhetett meg nyolc menetet."

Ruiz győzelmével ideiglenes világbajnoki címet szerzett, és akkor kerül végleg az ő birtokába a bajnoki öv, ha a jelenlegi világelső, Roy Jones nem áll ki ellene.