Vágólapra másolva!
Az Universum Box-Promotion és az RTL Klub közös rendezésében nagyszabású - nyolc mérkőzésből álló - profibokszgála lesz szombaton este a Kisstadionban. A gála fénypontja a két magyar világbajnok, Erdei Zsolt (WBO félnehézsúly) és Kótai Mihály (WBF nagyváltósúly) címvédő mérkőzése lesz. Nagy érdeklődés kíséri az athéni olimpia után a hivatásosok közé átállt amatőr Eb-ezüstérmes Balzsay Károly profi bemutatkozását, miként a sokszoros magyar bajnok Hidvégi György második profi összecsapását is. Pénteken megtartották a mérlegelést, a Kisstadion melletti vadonatúj bevásárlóközpontban.

Balzsaynak - az Universum érdekeltségi körébe tartozó Spotlight-istálló nagyközépsúlyú újoncának - immár megvan az ellenfele: a szerb-montenegrói Milojko Pivljanin ellen lép szorítóba a 25 éves magyar klasszis, aki Athénban is megállta a helyét, csak szoros küzdelemben maradt alul kubai ellenfelével szemben. Mivel ez úgynevezett felhozó mérkőzés, ezért nem kell feltétlenül betartani a súlyhatárt; Balzsay kerek 76, a szerb fiú 77,2 kilóval mérlegelt. "Az olimpia után nem álltam le, folyamatosan edzésben vagyok, nagyon várom már bemutatkozásomat" - mondta Balzsay.

Hidvégi már túl van a profi premieren, egy K. O.-sikerrel, most a hasonlóan jó folytatás a tét a lengyel Marcin Radola ellen. "Más sportág ez egy kicsit, kezdetben rendszerint gyengébbek az ellenfelek, viszont a csúcsra hihetetlenül nehéz eljutni. Nem szeretném, ha végigmenne a szombati összecsapás" - vélekedik Hidvégi.

Kótai Mihály 2,5 év után bokszol először hazai szorítóban. "Jó erőben érzem magam, bár most a fogyasztás miatt nagyon éhes és szomjas vagyok. Kemény meccsre, de győzelemre számítok" - fogalmazott a Polish Boxing Promotion sportolója. Az ellenfél, a guyanai Denny Dalton valóságos izomkolosszus - de a boksz nemcsak erő-, hanem legalább annyira technikai sport is.

"Denny ökle kemény, mint a szikla. Mondhatni magától értetődő módon került képbe, ugyanis Misi legutóbb a trinidadi Trumpetet verte világbajnoki címmeccsen, s korábban Denny is megverte a szomszédos országból származó öklözőt. Nagy meccsre számítok" - mondta a georgetowni illetőségű Dalton amerikai ügynöke.

Az est főmeccse az Erdei-Lakatus összecsapás lesz, "Madár" második világbajnoki címvédő mérkőzése. Az Universum Box-Promotion momentán egyetlen világbajnoka, Erdei nyolc hétig készült Hamburgban az összecsapásra, s elmondása szerint jobb formában van, mint az argentin Garay elleni, karlsruhei csata előtt.

Lakatus - aki 15 éve él Spanyolországban, közelebbről Madridban - meglepő magabiztossággal nyilatkozott az [origo]-nak: "Bízom önmagamban, és abban, hogy én már egyszer megálltam a helyem Dariusz Michalczewski ellen. Bár kikaptam, a Tigris sokkal jobb bokszoló Erdeinél, akit ugyan jó bunyósnak tartok, de szerintem nem igazán nagy durranás."

A szombati gála műsora (kezdés: 18.15 óra):

Cirkálósúlyú mérkőzés (4 menet):
Hidvégi György (magyar, 1-0-0, 1 KO, 88,5 kg) - Marcin Radola (lengyel, 3-5-0, 1 KO, 88,0 kg)

Nehézsúlyú mérkőzés (8 menet):
Albert Sosnowski (lengyel, 33-1-0, 20 KO, 107,2) - Kenny Craven (amerikai, 25-12-0, 22 KO, 102,0)

Nagyváltósúlyú mérkőzés (4 menet):
Sebastian Zbik (német, 1-0-0, 0 KO, 71,0) - Gaspar Lucian (román, 3-4-0, 71,4)

Váltósúlyú mérkőzés (6 menet):
Steven Küchler (német, 6-0-0, 2 KO, 67,0) - Vasile Surcica (román, 13-23-1, 5 KO, 68,5)

Könnyűsúlyú mérkőzés (8 menet):
Artur Grigorian (üzbég, 36-1-0, 22 KO, 62,5) - Herczeg László (magyar, 18-5-0, 7 KO, 63,0)

Nagyközépsúlyú mérkőzés (4 menet):
Balzsay Károly (magyar, 0-0-0, 76,00) - Milojko Pivljanin (szerb és montenegrói, 77,2)

21.00 óra:
WBF nagyváltósúlyú világbajnoki címmérkőzés (12 menet):
Kótai Mihály (magyar, 29-1-0, 15 KO, 69,5) - Danny Dalton (guyanai, 13-4-0, 8 KO, 69,8)

22.00 óra:
WBO félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés (12 menet):
Erdei Zsolt (magyar, 20-0-0, 13 KO, 78,9) - Alejandro Lakatus (spanyol, 24-3-1, 18 KO, 79,0)

Ch. Gáll András