Társoldalunk:

Vitalij Klicsko Rahmannal bokszol májusban

2005.01.31. 12:18

Pongsaklek Wonjongkam megvédte a Boksz Világtanácsnál (WBC) őrzött légsúlyú címét, miután az ötödik menetben döntő fölényre tett szert a kihívó Komacu Norijuki ellen Oszakában. Az övét sorozatban tizenegyedszer megőrző thaiföldi világbajnok ekkor már mindhárom pontozónál vezetett.

Az ország legsikeresebb profi ökölvívója 57. mérkőzésén 55. sikerét érte el, korábban 30 alkalommal diadalmaskodott kiütéssel. A japán bokszolónak (19 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség) ezúttal esélye sem volt a sikerre, hiszen a döntő fölény kihirdetése előtt már háromszor került a padlóra.

Az amerikai Arturo Gatti megvédte a Boksz Világtanács (WBC) kisváltósúlyú bajnoki címét, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben kiütéssel legyőzte honfitársát, James Leiját.

A 12 599 néző előtt rendezett összecsapáson a címvédő az első menettől irányított, s végül az ötödik menetben kényszerítette végleg térdre riválisát. Gatti, aki sikeréért 2 millió dollárt kapott, ezzel 39. győzelmét szerezte meg a profik között, s tavasszal várhatóan a WBC könnyűsúlyú királya, Floyd Mayweather ellen léphet szorítóba.

A Puerto Rico-i Nelson Dieppa maradt a Boksz Világszervezet (WBO) kislégsúlyú bajnoka, miután a kifejezetten brutális bayamoni címmérkőzésen kiütötte honfitársát, Alex Sanchezt, akit a találkozó után kórházba szállítottak. A mérkőzésen mindkét bokszoló hatalmas iramot diktált és rengeteget ütött, így 10 meneten keresztül kiegyensúlyozott csatát láthattak a nézők.

Az első hat menetben Dieppa volt fölényben, a folytatásban azonban a kihívó öklözött pontosabban, így némileg meglepő volt, hogy a 11. menet elején a címvédő kiütötte ellenfelét. A meccsnek egy hatalmas erejű jobb horog vetett véget, amely után Sanchez 15 percig feküdt a padlón. A kihívót végül oxigénmaszkban szállították be a helyi kórházba.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK