Vágólapra másolva!
Kótai Mihály, a WBF (Boksz Világalapítvány) jelenlegi nagyváltósúlyú világbajnoka "duplázik": a legfrissebb hír szerint szombaton nemcsak az IBO (Nemzetközi Bokszszervezet) betöltetlen trónjának megszerzéséért lép szorítóba az argentin Raul Eduardo Bejarano ellen, hanem saját övét is kockáztatja az összecsapáson.

A Tornádónak becézett Kótai (mérlege 31 győzelem, ebből 16. KO, és 1 vereség) történelmet írhat a magyar ökölvívás történetében, hiszen a hazai kesztyűsök közül eddig még senki sem birtokolta egyszerre két profi világszervezet trónját is.

A magyar bokszoló pénteken utazik a mérkőzésnek otthont adó Ascherslebenbe, Bejarano már kedden megérkezett a találkozó helyszínére. Kótai 2003-ban szerezte meg a WBF trófeáját, és tavaly ötször is megvédte azt.