Vágólapra másolva!
Floyd Mayweather Jr., aki a WBC kisváltósúlyú profi ökölvívó világbajnoki címmérkőzésének felvezetőjében "kispályásnak" titulálta Arturo Gattit, tévedett. A szombat éjszakai, Atlantic Cityben rendezett összecsapáson akkora verést kapott Gatti, hogy ezek után legfeljebb "gombfocistának" tekinthető. A 28 éves Mayweather kényére-kedvére püfölte 34 éves ellenfelét, mígnem a hatodik menet után repült a törülköző. Mayweather ezzel már három kategóriában - nagypehelysúly, könnyűsúly, kisváltósúly - birtokolja a WBC világbajnoki övét.

A Boardwalk Hall 12 675 - túlnyomórészt Gattinak szurkoló - közönsége döbbentem figyelte, ahogy a kihívó Mayweather megsemmisíti kedvencüket. A későbbi győztes valamennyi menetet megnyerte, s simán ragadta el Gatti kisváltósúlyú vb-címét.

A veretlen Mayweather (34-0, 23 KO) most már a lehető legnagyobb feladatokra is kész, amit szimbolizált az a körülmény is, hogy ott volt a szorító mellett az a brit Ricky Hatton is, aki a közelmúltban meggyőző fölénnyel verte Kosztya Tszjut az IBF kisváltósúlyú világbajnoki övéért. S a helyszínen tekintette meg a meccset a Puerto Ricó-i Miguel Ángel Cotto, a WBO kisváltósúlyú bajnoka is.

Már a kezdés után világossá vált, hogy a nagy küzdő Gattinak (39-7), a kultikus hősnek, a hihetetlen visszatérések bajnokának ezúttal nincs semmi esélye. A veterán egyszerűen nem tudott mit kezdeni Mayweather gyorsaságával és ütései pontosságával.

"Túl gyors volt" - mondta keserűen a detronizált bajnok. "Nehezebb megütni Floydot, mint ahogy gondoltam volna. Nem volt esélyem."

Mayweather harci szekéren vonult a szorítóba a meccs előtt, a Queen slágerére - "Another One Bites the Dust" -, már az első menetben leütötte Gattit egy balhoroggal. Ettől kezdve ütésbemutatót tartott a kihívó - balhorgok, jobbegyenesek, testre és fejre mért felütések záporoztak. Mayweather rendszerint hármas sorozatokkal bombázta Gattit, majd lazán kivonta magát az ütőtávból.

Mayweather 295 ütéséből 168 célba talált (57 %), míg Gatti 245 próbálkozásából csak 41 ért célt (17 %). A hatodik menetre Gatti teljesen "elfogyott", és nem bírt felkelni a hetedikre. Ekkor repült a törülköző.

"Gatti kemény ellenfél volt. Tisztelem Arturót a bátorságáért, nagy bajnokot győztem le. Senki se vegye komolyan, amit a mérkőzés előtt mondtam, mármint hogy ő egy kispályás bokszoló. Az csak a felvezetés része volt" - mondta Mayweather a meccs után.

Ch. Gáll András

Pongsaklek, Gatti és Dieppa is megvédte címét/sport/egyeni/boksz/20050131vitalij.html?pIdx=1