Vágólapra másolva!
Váratlan és - következményeit tekintve - már-már tragikus fordulatot vett a szombat estére, a hamburgi Color Line Arenába kiírt Erdei Zsolt-Mehdi Sahnoune WBO félnehézsúlyú profi bokszvilágbajnoki döntő. Erdei Zsolt vírusfertőzést kapott, péntekről szombatra virradó éjjel egy percet sem tudott aludni, hányt, hasmenése volt, s így képtelen volt kiállni a francia ökölvívó elleni összecsapásra.

"Össze vagyunk törve, talán soha vissza nem térő lehetőségtől esik el Madár. Hónapok, sőt, évek munkája, kemény felkészülése, menedzselési tevékenysége megy most füstbe" - közölte még délután telefonon Hamburgból Dámosy Zsolt, Erdei Zsolt menedzsere.

A veszteség valóban felmérhetetlen. Először is élete messze legnagyobb gázsiját kapta volna Erdei a mérkőzésért, német források szerint több mint 350 ezer eurót, azaz 90 millió forintot. Ennél is nagyobb jelentősége volt azonban annak, hogy a német ZDF csatornán egyenesben adott gálán végre Erdei meccse lett volna a fő műsorszám, azaz a magyar ökölvívó egy kategóriába emelkedett volna - legalábbis ebben a tekintetben - a Klicsko fivérekkel vagy Dariusz Michalczewskivel.

Mindez most "ugrott", s bár később megrendezik majd az összecsapást, arra nézve Dámosy sem tudott semmi biztosat mondani, hogy lesz-e még alkalma Erdeinek ilyen nagy nézőközönség előtt főmérkőzésen a szorítóba lépni.

Persze azért így is volt magyar résztvevője a hamburgi gálának: ifj. Balzsay Károly nagyközépsúlyban profi karrierje nyolcadik győzelmét aratta a francia Youssef Temsoury ellen, így megőrizte makulátlan mérlegét. Balzsay a második menetben egy balegyenessel terítette le ellenfelét, aki ezután hiába tápászkodott fel, az edzője feladta a mérkőzést.

Ch. Gáll András