Vágólapra másolva!
Nem ért véget nagy meglepetés nélkül az egri férfi ökölvívó országos bajnokság, ugyanis a világbajnoki ezüstérmes Bedák Pál - igaz, erősen vitatható körülmények között, de - vereséget szenvedett Kalucza Norberttől az 51 kg-osok fináléjában.

A novemberi mianjangi vb magyar hőse ezúttal egy súlycsoporttal feljebb, az 51 kg-ban szerepelt, így a második párban, a Szalai Gergely által megnyert 48 kg-os döntőt követően lépett ringbe. A zsúfolásig megtelt konferenciaterem közönsége aztán a nap legjobb meccsét izgulhatta végig. A látványos, számos ütéssel tarkított összecsapást Bedák remekül kezdte, a második periódusban azonban kissé visszaesett és csak a harmadikban talált ismét magára, így a háromszor két perc után csupán egy ponttal vezetett.

A utolsó felvonásban aztán a juniorként világbajnoki címig jutott kispesti - a külső szemlélő számára legalább is úgy tűnt - eldöntötte a maga javára a meccset, miután lényegesen többször talált, mint ellenfele, a végén mégis egy ponttal a debreceni Kalucza nyert. Az eredmény kihirdetését követően kisebb botrány alakult ki a nézőtéren, többen újságot és műanyag poharat dobáltak a ringbe, jelezve, nem értenek egyet a pontozókkal. "Előre el volt döntve. Most örülhetnek a rosszakaróim" - mondta feldúlva röviddel meccse után "Pimpa".

Később megnyugodtak a kedélyek, a továbbiakban pedig rendben lezajlottak a mérkőzések, melyeken szinte egytől egyig az előzetesen esélyesebbnek tartott öklöző - azaz a vb-n szerepelt válogatott tagja - győzött. Egyedül a 75 kg-os Nagy András veresége jelentett kisebb meglepetést.

A torna legjobb bokszolójának az 57 kg-ban aranyérmes Varga Miklóst választották, a csapatversenyt pedig a Vasas Rica-Hungária nyerte.

A szombati döntőknek a viadal rangját megillető pazar helyszínt találtak a szervezők. A 11 mérkőzésnek a Hotel Eger konferenciaterme adott otthont, ahol a körítésre sem lehetett panasz: a bokszolók füstfelhő és villódzó fények közepette vonultak a ringhez, a menetek között pedig a Miss Universe Hungary helyezettjei vitték körbe a táblákat.