Vágólapra másolva!
Az orosz sportsajtó alapvetően elismerően nyilatkozott Nyikolaj Valujev teljesítményéről, nevezetesen arról, hogy az amerikai John Ruizt legyőzve az első orosz nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok lett.

A 213 cm magas, 147 kg súlyú óriás szombaton, Berlinben, 12 menetes mérkőzésen verte pontozással a WBA-címvédőt. A "Kelet szörnyetegeként" is emlegetett 32 éves öklözőt három bíró közül kettő látta jobbnak, az egyik 116-114, a másik 116-113 arányban, míg a harmadik pontozó döntetlenre - 114-114-re - hozta ki a csatát.

A Max Schmeling aréna 10 ezres nézőközönsége meglepődve, Ruiz tábora pedig felháborodva fogadta az eredményhirdetést, a publikum hangos füttyszóval tudatta nemtetszését annak ellenére, hogy elméletileg a Németországban készülő orosznak szurkolt.

Érthető módon másképp értékelte viszont az összecsapást az orosz sportsajtó. Szinte valamennyi jelentős lap a címoldalán foglalkozott Valujev sikerével, a győzelem jogosságát meg nem kérdőjelezve, bár akadtak kritikusabb beszámolók is, amelyekben megemlítik, hogy nem mindenki számára volt meggyőző az orosz óriás diadala. Alapvetően mégis a büszkeség olvasható ki az írásokból.

"Ha a profi boksz oroszországi kezdetekor valaki azt mondja, hogy 15 év múlva nehézsúlyú világbajnokunk lesz, kinevettük volna" - írta például a Szport Ekszpressz.

"Csak a bokszban fordulhat elő, hogy fegyver nélkül kirabolnak, úgy érzem, ezt a meccset én nyertem - nyilatkozott ugyanakkor roppant csalódottan közvetlenül a mérkőzés után a 33 esztendős, 188 cm magas, 102 kg-os Ruiz, aki eddigi 49 hivatásos összecsapásából 41-et nyert meg. "Köszönöm a nézőknek, hogy tüntettek a döntés ellen. Mindenképpen szeretnék egy visszavágót, bárhol kerüljön is rá sor."

Valujevnek - aki a legmagasabb és legsúlyosabb nehézsúlyú bokszvilágbajnok - továbbra is hibátlan a mérlege a profik között: eddig 44 mérkőzést vívott, és mindannyiszor győztesként hagyta el a ringet.