Vágólapra másolva!
Bűncselekmények sorozatával gyanúsítják Clifford Etienne-t, az amerikaiak volt profi nehézsúlyú bokszolóját, aki - amennyiben bűnösnek találják - 64 évnyi börtönbüntetést is kaphat. A vád szerint a volt ökölvívó tavaly augusztus 10-én lövöldözött, majd 1900 dollárt zsákmányolt egy bankból, végül pedig elrabolt egy autót, amelyben két gyerek is ült. A kocsit összetörte, de útközben még rálőtt két rendőrre, akik azonban - szerencséjére - nem sérültek meg.

Az egykori sportoló ügyvédje azzal próbálja menteni védencét, hogy az eset idején kábítószer befolyása alatt volt, és egyébként sem tudta volna, mit csinál, mert bokszoló múltja miatt súlyos agykárosodása van.

Etienne fegyveres rablásért korábban már ült börtönben - ott sajátította el a sportág alapjait -, büntetése felének (10 év) letöltése után 1998-ban kegyelmet kapott, majd hivatásos bokszolónak állt.

Három évvel később a Showtime nevű tv-csatornával egymillió dolláros, több mérkőzésre szóló szerződést kötött, de karrierje kettétört, sőt, tulajdonképpen befejeződött, amikor 2003 februárjában 49 mp alatt kiütéses vereséget szenvedett Mike Tysontól.

Etienne ügyében június 22-én dönt a bíróság.