Társoldalunk:

Erdei: A haldokló ellenfél a legveszélyesebb

2006.05.10. 14:09

Várhatóan július 29-én lép ismét ringbe Erdei Zsolt, aki elmondása szerint remek felkészülés után, nyugodt mérkőzésen védte meg szombaton félnehézsúlyú címét az ausztrál Paul Murdoch ellen.

"Január közepén Hamburgban kezdtük meg a munkát, ami kiválóan sikerült" - kezdte beszámolóját szerdai sajtótájékoztatóján a Boksz Világszervezet (WBO) magyar világbajnoka, aki hamarosan apuka lesz. "A feleségemet sajnos megviseli a terhesség, többször kórházba is kellett mennünk, mert rosszul érezte magát, és nagyon lefogyott. Ez pedig egy kissé megkeserítette az életünket."

A düsseldorfi gálán a 10. menetben technikai KO-val győztes magyar klasszist elmondása szerint egyéb tényező nem hátráltatta a munkában. A mérkőzés előtt közvetlenül háromhetes edzőtáborba vonult, ahol zavartalan körülmények között, remek edzőpartnerekkel kesztyűzhetett. Az összecsapás előtt öt nappal autóval - navigációs problémák miatt öt és fél óra alatt - utazott Düsseldorfba edzőjével, Fritz Sdunekkel és Balzsay Károllyal.

"A súlyomat is könnyedén tudtam hozni, olyannyira, hogy csütörtökön például 77,5 kg-ot nyomtam, pedig rendszeresen étkeztem" - mesélte Erdei, majd a meccsre is kitért: "Természetesen volt bennem egy kis feszültség, de nyugodtan tudtam bokszolni. Zárt védekezésre építettem a taktikát, tudtam, hogy gyorsabb vagyok Murdochnál, akit rendszeresen meg tudtam előzni. Egyedül azzal vagyok kicsit elégedetlen, hogy a megrendült ellenféllel szemben kapkodtam. Elsősorban a nyolcadik menetre gondolok, amelyben már padlón volt Murdoch. Ekkor szinte elhittem, hogy vége a meccsnek, nem is értettem, miért engedi tovább a bíró. Ezen egy kicsit felhúztam magam és nekirontottam, ami hiba, hiszen a haldokló ellenfél a legveszélyesebb. Murdoch csapkodott is rendesen, s egyszer el is talált, igaz, komoly gondot nem okozott."

A jövőjére is kitért a klubjától három hét pihenőt kapott magyar világbajnok: "Nyolcvan százalékig biztos, hogy július 29-én bokszolok újra, ami jó időpontnak tűnik egy nagy mérkőzésre. A címegyesítést ugyanakkor egyelőre még el kell felejteni. Amennyire én tudom, Fabrice Tiozzo, a WBA bajnoka komoly súlyproblémákkal küszködik és nem is nagyon akar ellenem öklözni, az IBF világbajnok Clinton Woods kötelező címvédés előtt áll, míg a WBC-király Tomasz Adameknek gondjai vannak menedzserével, Don Kinggel."

A düsseldorfi eseményen a nagyközépsúlyú Balzsay Károly is kötelek közé lépett, alig két perc erejéig, mindössze ennyi időre volt ugyanis szüksége ahhoz, hogy kiüsse a tanzániai Maneno Oswaldot. "Zsolttal együtt az eddigi legjobb felkészülésen vagyunk túl. Későn tudtam meg, ki lesz az ellenfelem, mindössze két meccsét láttam felvételről. A meccset szépen nyugodtan kezdtem, majd gyorsan kiderült, hogy testre kell dolgozni Maneno ellen. A menet közepén előbb egy májra, majd a gyomorszájára mértem nagy erejű ütést, ami után le is ment. Igazából azt gondoltam, hogy még feláll, de úgy látszik, nagyon nem ízlett neki, amit kapott" - mondta Balzsay, aki legközelebb július 15-én Hamburgban bokszol, de sem az ellenfél, sem a tét nem ismert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK