Vágólapra másolva!
Meglehetősen szokatlan módon, nyílt levélben hívta ki ringcsatára Vlagyimir Klicskót, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnokát a fehérorosz Szergej Ljahovics, aki a Bokszvilágszervezetnél (WBO) ül a profi boksz királykategóriájának trónusán.

Ljahovics azután tárta a nagy nyilvánosság elé "kihívó magánlevelét", hogy Klicsko november 11-re tervezett címvédő meccsére lehetséges riválisként az amerikai Shannon Briggst és a kazah állampolgárból "amerikanizálódott" Oleg Maszkajevet nevezte meg, a fehéroroszt viszont egyáltalán nem említette. Utóbbi a helyzettel nagyon elégedetlen, és úgy fogalmazott, hogy az ellenfélválasztás nem egy bátor emberre vall.

A bevallatlanul is provokációnak szánt levélben Lajhovics megemlíti, hogy három hete hivatalosan is ajánlatot tettek Klicskóéknak, de az a válasz érkezett, hogy "most nem, talán valamikor majd, egy későbbi időpontban". A fehérorosz szerint tavaly még hajlott rá Klicsko, hogy kiálljon ellene, egészen addig, amíg Ljahovics pontozással le nem győzte a Klicsko-verő amerikai Brewstert.

"Netán a könnyebbik utat keresitek ahhoz, hogy világbajnok maradhass?" - tette fel a költői kérdést Ljahovics, akinek írására csupán annyi jött felelet gyanánt az ukrán mérkőzésszervezőjétől, hogy a következő héten megnevezik Klicsko kihívóját.