Vágólapra másolva!
Vereséggel rajtoltak teniszezőnőink a portói tenisztornán. Az előzetes hírekkel szemben Mandula Petra mégsem állt rajthoz; Kuti Kis Rita a horvát Kostanictól egyesben, Gubacsi Zsófia a spanyol Martinezzel az oldalán párosban kapott ki. Sávolt győzött Tuniszban.

A világranglista 118. helyén álló Kuti Kis Ritát a 87. horvát Jelena Kostanic három játszmában, kiegyenlített csatában búcsúztatta. A párosban spanyol társával egy román, spanyol kettőstől vereséget szenvedő Gubacsi a keddi programban az egyes pálya negyedik összecsapásán a késő délutáni órákban lesz érdekelt "szingliben", ellenfele a szlovén Tina Pisnik lesz.

Szombaton kezdetét vette az első ízben rendezett, 140 ezer dolláros Sarasota Open, amelyre a floridai szervezők igazi sztárparádét hoztak össze. Azt már a helyi Herald Tribune is megírta, hogy a történelmi, első győzelem az amerikai Jill Craybas nevéhez fűződött, aki három napja 58 perc alatt legyőzte az ausztrál Cindy Watsont (6:3, 6:1).

Az igazi komoly mérkőzések azonban hétfőn kezdődtek, amikor a selejtezők befejeztével a főtáblán is megkezdődtek a mérkőzések. A Meadows Country Club első boldog apukája, a balhéiról elhíresült Damir Dokic lehetett, miután lánya, Jelena 6:2, 7:5-re legyőzte az egykori wimbledoni bajnok spanyol Conchita Martinezt. "Először játszom a városban, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Conchita ellen nehéz játszani, főleg salakon, ott kiválóan teniszezik" - nyilatkozta Dokic, aki világranglista-kilencedik helyének köszönhetően a torna első számú kiemeltje.

Győzött a svájci Patty Schnyder is, ő az amerikai Osterloh ellen 48 perc alatt jutott tovább (6:0, 6:1). A keddi összecsapások közül a francia Mary Pierce és a japán Ai Sugiyama csatája ígérkezik a legizgalmasabbnak, de a Sanchez-Vicario - Husarova találkozó is rejt magában izgalmakat.

Porto Open (140 ezer dollár), egyes, első forduló:
Kostanic - Kuti Kis 6:2, 3:6, 6:4
Serna - Perebijnis 6:2, 7:5
Sucha - Bacseva 6:1, 7:5
Matevzic - Boogert 6:4, 5:7, 6:1
Barna - Seljutina 6:1, 6:0
Sassi - Benesova 6:2, 6:4
Nagyova - Callens 7:5, 6:4
páros, első forduló:
Riera, Sandu - Gubacsi, M. J. Martinez 3:6, 6:3, 6:1

Sarasota Open (140 ezer dollár), első forduló:
Schnyder - Osterloh 6:0, 6:1
Bedanova - Zuluaga 6:4, 2:6, 6:2
Weingartner - De Los Ros 6:3, 6:2
Dokic - Martinez 6:2, 7:5

A férfiak hétvégi Davis-kupa szereplése miatt csupán három challenger-torna szerepel a műsoron. Magyar szempontból a kaliforniai Tarzanában és a mexikói Leonban rendezett versenyekkel szemben a tuniszi az érdekes, itt állt rajthoz ugyanis Sávolt Attila. Nos, második helyen kiemelt éljátékosunk az első fordulóban a brazil Francisco Costa ellen 6:3, 6:4-re nyert, így várhatja ellenfelét, a Karim Alami (marokkói) - Martin Vassallo Arguello (argentin) összecsapás győztesét. Párosban Sávolt a svéd Magnus Norman oldalán a Mello, Melo brazil kettős ellen lép pályára.

Férfiak, Tunisz (75 ezer dollár), első forduló:
Sávolt - F. Costa 6:3, 6:4
Sukin - Pless 6:3, 6:4
F. Lopez - Davidenko 6:4, 6:3
Olguin - Coutelot 4:6, 6:4, 6:2
Cuadrado - Melo 6:3, 7:6
Blanco - Kempes 6:4, 3.6, 6:4