Vágólapra másolva!
Az egykori világelső, 1999-es párizsi győztes Andre Agassi 0-2-ről fordított a szabadkártyás Paul-Henry Mathieu ellen, s hetedszer jutott negyeddöntőbe a Roland Garroson.

Majdnem a nap meglepetését szolgáltatta Andre Agassi, aki hihetetlen küzdelemben 0-2-ről fordítva 4:6, 3:6, 6:3, 6:3, 6:3-ra győzött a fiatal Paul-Henri Mathieu ellen. Az amerikai, aki az idő múlásával és a vetélytársak kihullásával egyre inkább az idei Roland Garros legnagyobb favoritja, borzasztóan kezdte a mérkőzést. Igaz, francia ellenfele semmi különöset nem tett, csupán három adódó lehetőségéből kétszer elvette Andre adogatójátékát, s máris 2-0-s előnyre tett szert.

A világranglista 107. helyén álló Mathieu, aki szabadkártyával verekedte el magát a nyolcaddöntőig, a harmadik szettet lélekben feladta, s a negyedikben is csupán 5:0-s hátrányban éledt fel, de csak kozmetikázni tudott az arányokon. A döntő játszma érdekesen alakult, Mathieu elhúzott 3:1-re, s több "breaklabdája" is volt a 4:1-hez. Ám nem tudott élni a lehetőséggel, s ezt egy olyan klasszis, mint Andre Agassi, könyörtelenül ki is használt. Az amerikai zsinórban öt játékot nyert, s ezzel jogot szerzett a negyeddöntőre, ahol a Gaston Gadio - Juan Carlos Ferrero összecsapás győztesével találkozik.

"Az egész meccset a szerencsének köszönhetően éltem túl. Szükségem volt egy kis külső segítségre, ez a harmadik szett elején a rövid esőszünettel meg is jött" - értékelt a győztes.

férfiak, 3. forduló:
Agassi (amerikai, 4.) - Mathieu (francia) 4:6, 3:6, 6:3, 6:3, 6:3
Ferrero (spanyol, 11.) - Gaudio (argentin, 31.) 6:7 (3-7), 6:1, 6:7 (5-7), 6:2, 6:4
Grosjean (francia, 10.) - Malisse (belga) 6:2, 7:5, 6:3
Szafin (orosz, 2.) - Di Pasquale (francia) 3:6, 6:4, 6:3, 6:2

A keddi műsor (kezdés: 12 ó):
férfi egyes:
Canas (argentin, 15.) - Costa (spanyol, 20.)
Corretja (spanyol, 18.) - Pavel (román, 22.)

női egyes:
Suárez (argentin) - Fernandez (argentin)
V. Williams (amerikai, 2.) - Seles (amerikai, 6.)
S. Williams (amerikai, 3.) - Pierce (francia)
Capriati (amerikai, 1.) - Dokic (jugoszláv, 7.)

Pincési László

Ajánlat: