Vágólapra másolva!
Nyolc hónapos kihagyás után győzelemmel tért vissza az amerikai Lindsay Davenport a női teniszezők mezőnyébe, két végtelenül sima játszmában tanította móresre a luxemburgi Kremert. A Los Angeles-i férfitornán a francia Grosjean szolgáltatta a meglepetést, honfitársa, a világranglista 101. helyén jegyzett Llodra elütötte a továbbjutástól.

Lindsay Davenport jobb térdét januárban operálták meg hazájában, azóta nem indult egyetlen versenyen sem. Eredetileg úgy tervezte, a wimbledoni Grand Slam-tornán már pályára lép, krónikus fájdalmai miatt azonban végül a távolmaradás mellett döntött, nem akart megkockáztatni egy elhamarkodott visszatérést. Az ezen a héten zajló stanfordi versengést viszont nem akarta lemondani, így nyolc hónapos pauza után ragadott újra ütőt.

Visszatérése mondhatni parádésra sikeredett, sérülésnek még csak nyomát sem lehetett felfedezni rajta. Valósággal átrobogott a jobb sorsra érdemes Kremeren, nem sűrűn kalapálják el a luxemburgit 6:3, 6:0 arányban. Most ez történt, a második helyen kiemelt amerikai játékos végig irányította a mérkőzést, kemény alapvonalütésekkel kergette őrületbe ellenfelét.

"Soha nem voltam még ennyire boldog, remek érzés volt újra tétmérkőzést játszani" - összegzett a találkozó után a kissé meghatottnak tűnt Davenport, aki saját bevallása szerint az öltözőben néhány könnycseppet is elhullajtott. "Mostantól újra teljes erővel koncentrálhatok a pályafutásomra, nem kínoznak már fájdalmak. Úgy érzem, néhány évet még biztosan eltöltök a teniszpályák környékén, ez a siker roppant magabiztossá tett."

A sajtótájékoztatón a 2001-es évet a világranglista élén befejezett Davenport elmondta, hogy kihagyása alatt végig azzal biztatta magát, mikor visszatér, egy jobb játékost ismer meg benne a teniszvilág. Amennyiben így folytatja, személyében kemény riválisra lelhetnek a mostanság egyeduralkodó Williams nővérek, Venusszal már a stanfordi döntőben is összemérheti erejét, persze csak ha mindketten eljutnak odáig.

A kiemelteknek egyébként jó napjuk volt, az óriásbébinek becézett Davenport mellett a harmadik helyen kiemelt Monica Seles, az ötödikként rangsorolt Dokics és a hetedik helyre sorolt Bedanova is továbblépett.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=31016Kurnyikova meccset nyert/sport/egyeni/tenisz/20020724kurnyikova.html

A Los Angeles-i férfitornán a francia Grosjean azzal kápráztatta el a nézőket, hogy ki tudott kapni a világranglista 101. pozíciójában szerénykedő Llodrától. Pedig az előző idénye remekül sikerült, hatodik helyen zárta az évet, idén viszont kénytelen kevesebb sikerélménnyel beérni. A szintén gall Llodra nem volt tekintettel honfitársára, három szettben búcsúztatta, így élete eddigi legnagyobb sikerét aratta.

"Tudtam, hogy sűrűn kell felmennem a hálóhoz, ha meg akarom verni Sebastiant" - mosolygott a mérkőzés után. "Ez volt az első alkalom, hogy egy barátomat győztem le, higgyék el, nem volt könnyű. Ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok a játékommal."

Eredmények:
Stanford, 565 ezer dollár összdíjazás, 1. forduló:
Bedanova (cseh, 7.) - Panova (orosz) 6:3, 6:4

2. forduló:
Dokic (jugoszláv, 5.) - Martinez (spanyol) 1:6, 6:0, 6:1
Davenport (amerikai, 2.) - Kremer (luxemburgi) 6:3, 6:0
Szeles (amerikai, 3.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 3:6, 6:1

Sopot, 300 ezer dollár összdíjazás, nyolcaddöntő:
Garbin (olasz)-Sakowicz (lengyel) 6:4, 6:2

Los Angeles, 400 ezer dollár összdíjazás, 2. forduló:
Llodra (francia) - Grosjean (francia, 3.) 6:3, 3:6, 7:6
Mirnyij (fehérorosz, 8.) - Srichaphan (thaiföldi) 7:6, 6:4
Roddick (amerikai, 4.) - Vahaly (amerikai) 7:5, 6:4
Malisse (belga, 7.) - Dent (amerikai) 6:1, 4:6, 6:4

Sopot, 381 ezer dollár összdíjazás, nyolcaddöntő:
Moya (spanyol, 2.) - Sztoljarov (orosz) 6:4, 6:1

Koncz Dávid