Vágólapra másolva!
Legkésőbb a 2003-as szezon végén befejezi pályafutását Michael Chang amerikai teniszező, s hittérítő lesz. A francia nyílt bajnokság 1989-es győztese meglepetésre bejutott a nyolcaddöntőbe a Cincinnatiban zajló 2,95 millió dolláros tornán (igaz, ott kikapott a spanyol Carlos Moyától), de úgy érzi, már nincs sok hátra a visszavonulásig.

A világranglista egykori második helyezettje azt tervezi, hogy misszionáriusként elsősorban fiatalokkal foglalkozik majd, de természetesen szeretett sportágát sem felejti el: "Isten sokkal többel áldott meg, mint amit el tudtam volna képzelni. Ezért valamit vissza kell adnom szeretetéből."

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=2643

Chang jelenleg a 111. a világranglistán, pedig éveken át a közvetlen élvonalhoz tartózott. A párizsi diadal mellett további 33 tornát nyert meg, utoljára két évvel ezelőtt Los Angelesben maradt veretlen. Idén már roppant szerény eredményei voltak, a cincinnati viadal előtt csak két meccset nyert.