Társoldalunk:

Sávolt továbbjutott Washingtonban

Remekül kezdte szereplését Sávolt Attila a 800 ezer dollár összdíjazású washingtoni férfitenisz-tornán. Jelenlegi éljátékosunk az orosz Andrej Sztoljarovot verte három játszmában, a következő körben a 16. helyen kiemelt brazil Fernando Meligenivel mérkőzik.

Az ATP Race 72. helyén álló Sávolt tulajdonképpen könnyű ellenfelet kapott a 800 ezer dollár összdíjazású washingtoni torna első fordulójában, hiszen az ugyanezen a listán a 111. helyet elfoglaló orosz Sztoljarov várt rá. Persze az már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a mai felgyorsult teniszvilágban senkit sem szabad lebecsülni, Sávolt is igyekezett komolyan venni a mérkőzést. Pláne, hogy a számára még mindig kissé idegen kemény borításon rendezik az amerikai versenyt.

Az első játszmában minden igyekezet hiábavalónak bizonyult, az orosz 6:3-ra nyerte a szettet. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, ennek megfelelően a játszma rövidítésbe torkollot. Ebben Sávolt nem ismert könyörületet, a profi mezőnyben ritkán látható módon nullára nyerte a tie-breaket, így következhetett a döntő játszma, ahol már végig a magyar játékos irányított. Taktikus játékkal 6:3-ra nyerte a szettet, így ő fogadhatta ellenfele gratulációját a mérkőzés után.

Sávolt a következő fordulóban Meligenivel találkozik, a brazilt a 16. helyen emelték ki a szervezők. Amennyiben a dél-amerikai játékoson is túljut, a második helyen kiemelt Andy Roddickkal találkozhat.

Ami a játéknap további mérkőzéseit illeti, különösebb meglepetés nem történt sem Washingtonban, sem a párhuzamosan zajló indianapolisi versenyen. Utóbbi helyszínen kiesett ugyan a bombaerős adogatásairól elhíresült Philippoussis, ő azonban nemrégiben tért vissza hosszú sérülés után, s egyelőre nem találta meg régi formáját. Legyőzője, a német Schüttler különben is remekel a napokban, a múlt heti cincinnati tornán egészen a legjobb nyolcig menetelt.

Montrealban 1,2 millió dollár összdíjazású női versenyt rendeznek, mint arról az [origo] is beszámolt, itt tér vissza a profimezőnybe Martina Hingis. Kiemeltként csak a második fordulóban kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe, ellenfele a spanyol Magui Serna lesz. Az első körben a 14. helyen kiemelt luxemburgi Kremer súlyos veresége jelenti a szenzációt, különösképpen, hogy legyőzője, az argentin Ruano Pascual a selejtezőből került főtáblára. Búcsúzott a szabadkártyával rajtolt francia Pierce is, a szlovák Nagyova verte egy roppant szoros mérkőzésen. Nyert viszont Anna Kurnyikova, a világranglistán már a 40. helyen álló orosz szépség ismét parádés játékot bemutatva győzte le aktuális riválisát. Hozzá kell azonban tenni, a selejtezőre kényszerült japán Obata eddig nem sok vizet zavart a profik között.

Eredmények:
Washington, 800 ezer dollár összdíjazás, 1. forduló:
Sávolt - Sztoljarov (orosz) 3:6, 7:6, 6:3
Golmard (francia) - Gambill (amerikai, 11.) 7:6, 1:6, 6:4
Vicente (spanyol, 12.) - O. Rochus (belga) 6:2, 6:7, 6:2
Sluiter (holland) - Hrbaty (szlovák, 13.) 6:4, 6:2
Srichaphan (thaiföldi, 14.) - Gaudenzi (olasz) 7:6, 6:2
Vacek (cseh, 15.) - Spadea (amerikai) 5:7, 6:4, 6:2
Meligeni (brazil, 16.) - Szuzuki (japán) 6:4, 7:6
Chang (amerikai) - Lee (brit) 6:4, 4:6, 6:3
Pioline (francia) - Vinciguerra (svéd) 6:4, 6:3
Kucera (szlovák) - Mamiit (amerikai) 7:6, 6:3
Okun (izraeli) - Goldstein (amerikai) 7:6, 7:6
Vahaly (amerikai) - Krajan (horvát) 6:7, 6:4, 6:3
Simoni (brazil) - Dupuis (francia) 6:3, 6:2

Indianapolis, 800 ezer dollár összdíjazás, 1. forduló:
Schüttler (német, 9.) - Philippoussis (ausztrál) 7:6, 7:6
Pavel (román, 11.) - Morrison (amerikai) 4:6, 6:3, 6:2
Kratochvil (svájci, 13.) - Agajev (azeri) 6:0, 6:2
Santoro (francia, 16.) - Levy (izraeli) 6:2, 6:2
Koubek (osztrák) - Delgado (paraguayi) 7:6, 7:6
Martin (spanyol) - Larsson (svéd) 6:7, 7:5, 6:3
Norman (svéd) - Ginepri (amerikai) 7:6, 6:4
Prinosil (német) - Ulihrach (cseh) 6:3, 6:7, 6:2
Szargszjan (örmény) - Llodra (francia) 6:2, 6:4
Kiefer (német) - Pless (dán) 7:6, 6:2
Rusedski (brit) - Montanes (spanyol) 7:6, 6:4
Norman (svéd) - Ginepri (amerikai) 7:6, 6:4
Arthurs (ausztrál) - Li (koreai) 6:4, 6:3
Verkerk (holland) - Ljubicic (horvát, 12.) 6:4, 6:2
Erlich (izraeli) - Voinea (román) 6:2, 6:3

Montreal, 1,2 millió dollár összdíjazás, 1. forduló:
Gyementyijeva (orosz, 9.) - Serra-Zanetti (olasz) 6:3, 6:4
Dechy (francia) - Majoli (horvát) 6:3, 6:1
Kurnyikova (orosz) - Obata (japán) 6:3, 6:1
Taylor (amerikai) - Nejedly (kanadai) 6:1, 6:0
Nagyova (szlovák) - Pierce (francia) 7:6, 6:7, 7:5
Schett (osztrák) - Irvin (amerikai) 1:6, 6:3, 6:4
Zuluaga (kolumbiai) - Tuljaganova (üzbég) 6:1, 6:2
Coetzer (dél-afrikai) - Black (zimbabwei) 6:2, 6:2
Pratt (ausztrál) - Pucsek (fehérorosz) 6:1, 6:2
Ruano Pascual (argentin) - Kremer (luxemburgi, 14.) 6:1, 6:0
Fernandez (argentin) - Myskina (orosz, 11.) 6:3, 6:1
Stevenson (amerikai) - Smashnova (izraeli, 13.) 6:2, 7:6
Serna (spanyol) - de Los Rios (paraguayi) 6:3, 2:6, 6:2
Tanasugarn (thaiföldi) - Pisnik (szlovén) 6:0, 6:1
Farina (olasz, 10.) - Drake (kanadai) 6:2, 7:5
Bedanova (cseh, 12.) - Craybas (amerikai) 2:6, 6:1, 6:4
Torrens Valero (spanyol) - Callens (belga) 7:6, 2:6, 6:3

Koncz Dávid

KAPCSOLÓDÓ CIKK