Vágólapra másolva!
Nem sikerült a bravúr Gubacsi Zsófiának (124. a világranglistán) az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, két játszmában alulmaradt a magyar származású Monica Selessel (5.) szemben. Viszonylag csendes napnak lehettek egyébként tanúi az amerikai nézők, csupán a második helyen kiemelt, orosz Marat Szafin (2.) borzolta honfitársai idegrendszerét: csapnivaló játékkal, a döntő szett rövidítésében gyűrte csak le az önmagát keresgélő német Nicolas Kiefert (64.).

Mikor kiderült, hogy Gubacsi Zsófiának az első fordulóban Monica Selessel kell megmérkőznie, sóhajtottunk egy nagyot, majd elkönyveltük, hogy isteni csodára lenne szüksége a továbbjutáshoz. A papírforma sajnos nem borult, Seles tulajdonképpen magabiztosan jutott a második körbe, de Gubacsi nem okozott csalódást, éppen ellenkezőleg. Mindent megpróbált, majdhogynem tudása legjavát nyújtotta, de ez most csak egy tisztes, 6:3, 6:3-as vereségre volt elegendő. Ki nem kényszerített hibából hárommal, nyerő ütésből viszont már 12-vel vágott be kevesebbet, mint Seles, gyakorlatilag ebben kereshetjük kudarcának legfőbb okát. Érdekesség, hogy míg amerikai ellenfele egy fogadhatatlan adogatást ütött, addig az ő erejéből kettőre futotta, s első szerváit is jobb százalékban ütötte be.

A végül szabadkártyával rajtolt Martina Hingis (8.) még mindig nem nyerte vissza bokasérülése előtti formáját, már az első fordulóban három szettes csatába bonyolódott. Pedig ellenfele, a világranglista 53. helyén jegyzett, hazai pályán versenyző Marissa Irvin nem tűnt leküzdhetetlen akadálynak, sima továbbjutást várt tőle mindenki, aki valamicskét is konyít ehhez a sportághoz. Nos, Hingis kínkeservesen ugyan, de beevickélt a második fordulóba, sokkal jobb produkcióval kell azonban előrukkolnia, ha valami komoly eredményt óhajt felmutatni. Főleg, hogy a második játszmában ismét koncentrációs gondjai támadtak, 5:4-es vezetésénél a mérkőzésért adogatott, mégsem sikerült hoznia a szettet. 7:5-re fordított amerikai riválisa, aki aztán a döntő játszmában sem adta olcsón a bőrét. A nagyobb rutin (és tudás) végül győzedelmeskedett, de észre kell vennünk: ez a Hingis már nem az a Hingis, akit régen láthattunk a pályákon. A svájci benevezett egyébként a páros tornára is, az egyesben csúnyán leszerepelt Anna Kurnyikovával kísérlik meg a serleg elhódítását. Idén egyszer már nyertek, az Australian Open első helyét csípték meg.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Ki a legszebb teniszezőnő?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29744Dokic nem lesz brit állampolgár/sport/egyeni/tenisz/20020827dokic.html

Venus Williams (2.) és Jennifer Capriati (3.) parádés játékkal "hálálták meg", hogy selejtezőből érkezett ellenféllel szemben kezdhették meg New York-i menetelésüket, valóságos mészárlást rendeztek. Mindketten 6:0, 6:0-ás sikerrel abszolválták az első kanyart, s különösen az idősebbik Williams-nővér győzelmére érdemes odafigyelnünk: azt a horvát Mirjana Lucicot (214.) végezte ki, aki a főtáblára jutásért éppen Kapros Anikót győzte le... Capriatinak a teljességgel ismeretlen amerikai Bethanie Mattek (401.) jutott, a mérkőzésről mindent elmond a nyerő ütések 18:2-es aránya. Hadd ne mondjuk, kinek a javára...

A belga Kim Clijstersnek (7.) sem okozott gondot a spanyol Conchita Martinez Granados (100.), ő azonban egy játékot elhullajtott a két játszma alatt. A kiemeltek közül egyedül a görög Eleni Daniilidou (29.) búcsúzott, a szlovák Henrieta Nagyova (46.) győzte le küzdelmes mérkőzésen, s korábbi eredményeik alapján némiképp meglepetést jelent Mary Pierce (47.) kiesése az argentin Paola Suarez (32.) ellenében.

Lleyton Hewitthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=46430

Amilyen simán nyert a férfiaknál a világelső Lleyton Hewitt, olyannyira küzdelmes találkozót vívott a második helyen kiemelt Marat Szafin. A US Open 2000-es bajnokának a német Nicolas Kiefer testén keresztül kellett beverekednie magát a második fordulóba, missziója mégis majdnem kudarcot vallott. Kilátástalan, csapnivaló játékot mutatott be a sérüléssel küszködő Kiefer ellen, akit majdhogynem minden szünet után úgy kellett felvakarni a padlóról. Látszott rajta, hogy iszonyatos fájdalmakkal viaskodik, mégsem hagyta magát: visszament a pályára és rohant minden elérhető labda után. Balszerencséjére mikor nagyon kellett, Szafin összekapta magát, s betakarította a döntő játszma rövidítését, ilyen hozzáállással azonban az orosz nem fog messzire jutni. Már a brazil Gustavo Kuerten (46.) is megtréfálhatja, akivel legközelebb találkozik.

Hewitt bezzeg nem csinált gondot a francia Nicolas Coutelot (101.) legyőzéséből, három játszmában lépett tovább. Mikor már érezhető volt, hogy a kezében van a meccs, kicsit visszavett a tempóból, folyományaként a francia legény 11-szer bréklabdához juthatott. Kihasználni azonban egyet sem tudott közülük, ezen alkalmakkor Hewitt parádés ütésekkel szórakoztatta a publikumot.

Srichaphan révbe ért Long Islanden/sport/egyeni/tenisz/20020826srichaphan.html

Meglepetés, hogy csupán három kiemelt kezdhette máris a csomagolást, a finn Jarkko Nieminen (31.) a salakra termett Fernando Vicente (51.) játéka ellen nem találta az ellenszert, Nicolas Lapentti (27.) pedig a chilei Massu (65.) ellen maradt alul. A német Schüttler (23.) 2-1-es játszmavezetésénél sérülés miatt volt kénytelen feladni a selejtezőből érkezett francia Jean-Rene Lisnard (126.) elleni találkozóját, ennek apropóján érdemes megemlékeznünk egy új Grand Slam-rekordról is. Az első fordulóban hét férfi játékos adta fel mérkőzését sérülés miatt, a Grand Slam-versenyek történetében ilyen még nem volt. A legtöbb visszalépést az 1998-as Australian Openen regisztrálták, akkor az egész torna során fejezték be nyolcan idő előtt összecsapásukat. Az első játéknapon Mario Ancic, Andrea Gaudenzi, Richard Krajicek és mély fájdalmunkra Sávolt Attila, míg a másodikon az előbb említett Schüttler mellett az osztrák Julian Knowle és az ausztrál Mark Philippoussis volt képtelen befejezni mérkőzését.