Vágólapra másolva!
Pete Sampras után egy újabb neves hiányzója már bizonyosan lesz a hétfőn kezdődő Roland Garrosnak: makacs csuklósérülése miatt az orosz Marat Szafin is visszalépett az év második Grand Slam-tornájától.

Pete Sampras még a múlt héten jelentette be, hogy mivel továbbra sem sikerült eldöntenie, mihez kezdjen pályafutásával, sem a hétfőn kezdődő Roland Garroson, sem a június végén esedékes wimbledoni Grand Slam-tornán nem indul. Döntése (már ami a Roland Garrost illeti) várható volt, az azonban nem, hogy a tavalyi elődöntős Marat Szafin is kénytelen lesz lemondani a részvételt: az orosz csuklósérülés miatt nem utazik Párizsba, legkorábban három hét múlva ragadhat újra ütőt.

"Nagy pech, de Szafin nem tud rajthoz állni a Roland Garroson" - nyilatkozta Szamil Tarpiscsev, az orosz Davis-kupa-válogatott kapitánya. "Továbbra is a csuklójával bajlódik, minimum három hét kell még a felépüléséhez."

Szafin bal csuklója még a januári Australian Openen sérült meg, a harmadik fordulóban ki sem állt a német Rainer Schüttler ellen. A 23 esztendős játékos múlt héten még úgy nyilatkozott, talán rendbe jön a párizsi rajtig, ám a jelek szerint a sérülés győzött. Szafinon kívül az amerikai Robby Ginepri is visszalépett a főtáblások közül, a megüresedett helyekre a szintén amerikai Cecil Mamiit és az argentin Mariano Puerta került.