Vágólapra másolva!
A sérültek miatt a US Open szervezői attól tartanak, hogy az idei tenisztorna érdektelenségbe fullad, s kevés néző vált majd jegyet az összecsapásokra. Az esztendő utolsó Grand Slam-tornája augusztus 25-én kezdődik New Yorkban, ám ahhoz képest, hogy két hete még azzal büszkélkedhettek az amerikaiak, hogy a női világranglista első 104 játékosa közül 101-en jelezték, ott lesznek a viadalon, egyre többen sérülnek meg.

A legnagyobb hiányzó a bajnok Serena Williams lesz, aki a héten már világranglista-elsőségét is elveszítette, miután a 635 ezer dollár összdíjazású Los Angeles-i torna fináléjában a belga Kim Clijsters 6:1, 3:6, 6:1-re legyőzte az amerikai Lindsay Davenportot. "Mindig felnéztem a világelsőkre, ezért is nagyon jó érzés, hogy most nekem is sikerült az élre kerülnöm. Szeretném én is olyan sokáig vezetni a listát, mint Steffi Graf és Szeles Mónika, de ez nagyon kemény feladatnak ígérkezik" - mondta Clijsters, akinek találkozóját Belgiumban élőben közvetítette a televízió. A rangsor 1975-ös bevezetése óta ő az első teniszező, aki Grand Slam-viadal megnyerése nélkül hajtja végre ezt a bravúrt.

Serena Williams mellett nővére, Venus Williams sem léphet pályára, sőt, a WTA-rangsor első nyolc versenyzője közül öten, a top húszat figyelembe véve pedig kilencen bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel. Márpedig ha a biztos távolmaradó Martina Hingis, Anna Kurnyikova, Tatjana Panova trió és a két Williams testvér mellett Jennifer Capriati, Lindsay Davenport, Monica Seles, Chanda Rubin, Meghann Shaughnessy, Alexandra Stevenson és Patty Schnyder sem lép pályára Flushing Meadow-ban, könnyen anyagi bukással zárulhat a torna.

A felhígult mezőnyre jellemző, hogy a már említett Los Angeles-i torna elődöntőjében a Davenport-Szugijama elődöntőt mindössze 1814-en látták a helyszínen. "A piac Los Angelesben és New Yorkban is ugyanolyan, valódi sztárok kellenek ahhoz, hogy el tudjuk adni a jegyeket. Márpedig az Egyesült Államokban nem biztos, hogy belga házidöntőt szeretnének látni a nézők" - nyilatkozta a kaotikus állapotról az egykori klasszis, Pam Shriver.