Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdődik az amerikai nyílt teniszbajnokság Flushing Meadowsban, amelynek a férfiak között talán az amerikai Andy Roddick a legnagyobb esélyese. A nőknél a címvédő Serena Williams és növére, Venus távolmaradása miatt megnyílt az út a világelső Kim Clijsters előtt, hogy bezsebelje élete első Grand Slam-sikerét. Ami a magyarokat illeti, a főtáblán két hölgy helye biztos, hozzájuk még ketten csatlakozhatnak a selejtezőből.

Könnyen lehet, hogy az idei US Open nem a végső győztesek kiléte, hanem Pete Sampras búcsúja miatt marad majd meg leginkább emlékezetünkben. A 14-szeres Grand Slam-győztes legenda majd' egy éve, tavalyi diadalmenete óta fontolgatta, hogy felhagy az aktív tenisszel, s elhatározása mostanra érett be: pályafutását hétfőn fejezi be hivatalosan, ebből az alkalomból pedig a centerpályán, az Arthur Ashe-stadionban búcsúztató ünnepséget rendeznek számára.

Persze azért lesz játék is Flushing Meadows kemény pályáin (jó kis hamburgerszaggal, valamint a közeli repülőtérről fel- és leszálló repülőgépek zajával körítve), s a torna szervezőinek reményei szerint nem is akármilyen. Pete Sampras visszavonulása ellenére is reménykedhetnek ugyanis az egyik jenki, jelesül az ATP Race-t vezető Andy Roddick révbe érésében.

A US Openre való kellő ráhangolódást szolgáló kemény pályás szezon egyértelműen a fiatal titánról szólt, aki azóta, hogy Andre Agassi egykori edzőjével, Brad Gilberttel dolgozik együtt, szinte elfelejtette a vereség fogalmát: 32 mérkőzéséből 30-at nyert meg. Roddick legyőzhetetlennek bizonyult az utóbbi két Mester-versenyen, Montrealban és Cincinnattiben, ilyesmire Patrick Rafter volt csak képes a kilencvenes évek végén. Az azóta Samprashez hasonlóan szintén visszavonult ausztrál zseninek abban az esztendőben a US Openen sem tudott senki megálljt parancsolni, ez alapján a néha kissé idegbajosnak tűnő Roddickot bátran tekinthetjük a viadal legnagyobb esélyesének.

Persze nem csak ez a statisztika ígéri Roddick sikerét, hanem az ellenfelek látszólag gyenge formája is. Sem a világelső (mellesleg tavalyi döntős) Andre Agassi, sem a wimbledoni leszereplése miatt a trónról messzire letaszíttatott, 2001-es bajnok Lleyton Hewitt nem kápráztatta el a világot az elmúlt hetekben, de azért leírni sem szabad őket: Grand Slam-tornára az élőhalottak is feltámadnak, jó példa erre a már sokat emlegetett Sampras, aki tavaly gyakorlatilag a padlóról felállva vágtatott végig a mezőnyön. Persze Roddicknak azért nem szabadna előre elbíznia magát, ebbe a hibába ugyanis nála jobb képességű teniszezők is beleestek már, s csúfos kudarc lett ballépésük vége… Roddickra ráadásul már az első fordulóban komoly próbatétel vár, tekintve, hogy a bárkire veszélyes Tim Henmannal néz majd farkasszemet. (Agassi sem számíthat könnyed kocogásra, a vegasinak Alex Corretja jutott ellenfélül.)

A US Openen mindig számolni kell a fiatal amerikaiakkal is, akik mindent beleadnak hazai közönség előtt. Jó lesz hát figyelni például Mardy Fishre, aki Cincinnattiben csak Roddicktól szenvedett vereséget, ráadásul a fináléban. Ott lehet a végelszámolásnál a wimbledoni bajnok Roger Federer, no meg a kemény pályán mostanság meglepően jól szereplő argentinok miatt is borulhat a papírforma. Csuklósérülése miatt ellenben nem indul a 2000-ben diadalmaskodó orosz Marat Szafin.

A nőknél a címvédő Serena Williams sérülés miatt szintén nem állhat rajthoz, így könnyen meglehet, hogy a világelső belga Kim Clijsters végre összekaparja élete első Grand Slam-sikerét. Útjába honfitársa, Justine Henin-Hardenne állhat, Venus Williams viszont nem, hiszen a negyedik helyen kiemelt klasszis hasizomsérülése miatt pénteken visszalépett a küzdelmektől. Az orosz hölgyek bárhol, bármikor okozhatnak meglepetést, így fél szemmel rájuk, valamint a szokásos nevekre, Davenportra, Capriatira is figyeljünk majd.

Ami a magyarokat illeti, a főtáblán Mandula Petra és Czink Melinda helye volt biztos, hozzájuk még Kapros Anikó csatlakozott a selejtezőből. Mindjárt óriási meccs vár rá, a sorsolás szeszélye folytán ugyanis Heninnel csaphat össze az első körben. Sávolt Attila világranglistás helyezése alapján nem is álmodhatott a főtáblára kerülésről, ám csakúgy, mint Wimbledonban, a selejtezőbe ennek ellenére nem adta le nevezését...

k.d.