Vágólapra másolva!
A hétfői nehézkes program után kedden el sem tudták kezdeni a mérkőzéseket az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Open helyszínén, New Yorkban ugyanis szakad az eső, így a sztárok közül sem Kim Clijsters, sem Andre Agassi nem léphetett pályára.

Nem kegyelmezett az időjárás a teniszvilág sztárjainak kedden sem az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Hétfőn a meg-megújuló esőzés miatt a tervezett négy-négy férfi, illetve női nyolcaddöntőből mindössze kettőt tudtak megrendezni, kedden viszont az égi áldás miatt nem is kezdték el a játékot.

Pedig a menetrend remek mérkőzéseket ígért. A centerpályán, az Arthur Ashe-stadionban a férfiaknál az első kiemelt amerikai Andre Agassi honfitársával, Taylor Denttel, a második helyen rangsorolt svájci Roger Federer pedig az argentin David Nalbandiannal meccselne.

A hölgyek negyeddöntőjében a belga Kim Clijstersre a francia Amélie Mauresmo, az amerikai Lindsay Davenportra pedig az argentin Paola Suarez vár.

A programban szerepel Martina Navratilova is, aki az orosz Szvetlana Kuznyecova oldalán a Henrieta Nagyova, Maja Matevzic szlovák, szlovén kettős ellen meccselne. A tenisz 46 esztendős nagyasszonya az eső ellenére sem pihent, a kilátogató szurkolóknak kiosztott néhány autogramot.

A női párosnál maradva a lányok mezőnyében Szávay Ágnes is sorára vár, a 15 éves magyar teniszező az izraeli Shahar Peer oldalán a hatodik kiemelt amerikai Jessica Kirkland, Alexandra Müller kettős ellen küzdhet majd a második fordulóba jutásért.