Vágólapra másolva!
A világelső Juan Carlos Ferrero s üldözője, Andy Roddick is megizzadt a továbbjutásért a párizsi, 2,45 millió dollár összdíjazású férfitenisz-tornán. Kiesett ellenben Junesz el-Ajnaui, aki így biztosan nem lesz ott az évzáró Mesterek Tornáján.

Azt hittük, a világelső Juan Carlos Ferrero s az őt négypontos hátránnyal követő Andy Roddick számára sétagalopp lesz a párizsi Mester-torna második fordulója, elvégre a spanyol teniszező a selejtezőből érkezett Nicolas Mahut-val meccselt, míg az amerikaiak fiatal titánja a román Hanescuval találkozott. Aztán néztünk nagyokat, midőn a hazai közönség maximális támogatását élvező Mahut az ötödik játékban elvette ellenfele adogatását, s noha a hispán ezt később visszavette, a rövidítésben szettlabdához jutott. Ferrero hárított, majd előnybe került, a gall ennek ellenére küzdött, ahogy tudott. A második szettben 4:4-ig bírta az iramot, akkor három könnyű labdát is a hálóba paskolt: Ferrero köszönte szépen, brékelt, majd kiszerválta a meccset, utólag azonban elismerte, más is lehetett volna a vége.

"Azelőtt sosem láttam Nicolast játszani, de mostani produkciója alapján bátran állíthatom: ha így folytatja, sokra viheti. Nagyon kis különbség volt köztünk, csak az döntött, hogy a fontos pontoknál én koncentráltam jobban" - méltatta riválisát Ferrero, akinek "hibájából" nem tanult Andy Roddick. A jenki kis híján szintén elbukta a nyitó játszmát Hanescu ellen, a románnak 5:4-nél két szettlabdája is volt. Roddick azonban kiszenvedte a rövidítést, amelyben aztán nem kegyelmezett, csakúgy, mint a második szett tie-breakjében. "Mákom volt, hogy eljutottam az első rövidítésig" - fújt egyet az idény végére kissé leeresztő Roddick. "Utána feljavultam kicsit, de nem eléggé."

Ami a játéknap további történéseit illeti, a marokkói el-Ajnaui elvesztette esélyét ara, hogy ott legyen az év végi Mesterek Tornáján, miután saroksérülés miatt feladni kényszerült honfitársa, Hicham Arazi elleni csatáját. "Már az első labdamenettől éreztem, hogy valami nincs rendben. Próbálkoztam ugyan tapaszokkal, de esélyem sem volt arra, hogy befejezzem a meccset" - szomorkodott a veterán játékos. A thaiföldi Srichaphan ellenben még megválthatja repülőjegyét Houstonba, a második körben ugyanis felülkerekedett a selejtezőből érkezett szlovák Becken.

Philadelphiában nem sikerült a bravúr a Kapros Anikó, Petra Rampre kettősnek, a magyar-szlovén duó csak átmenetileg tudta megnehezíteni a harmadik helyen kiemelt Black, Stubbs páros dolgát. A vége 6:2, 6:4 lett oda.

ATP-torna, Párizs (2,45 millió dollár, fedett, szőnyeg), 1. forduló:
Hrbaty (szlovák) - Spadea (amerikai) 7:6, 6:1
Juzsnyij (orosz) - Lopez (spanyol) 7:6, 6:3
Kuerten (brazil) - Fish (amerikai) 6:4, 7:6
Björkman (svéd) - Calleri (argentin) 6:4, 7:6
2. forduló:
Roddick (amerikai, 2. kiemelt) - Hanescu (román) 7:6, 7:6
Ferrero (spanyol, 1.) - Mahut (francia) 7:6, 6:4
Srichaphan (thaiföldi, 8.) - Beck (szlovák) 7:6, 6:3
Massu (chilei, 10.) - Costa (spanyol) 3:6, 6:1, 7:5
Robredo (spanyol, 16.) - Gaudio (argentin) 7:5, 6:3
Arazi (marokkói) - el-Ajnaui (marokkói, 12.) 4:6, 6:3, 1:2-nél el-Ajnaui feladta

WTA-torna, Philadelphia (585 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Raymond (amerikai) - Zvonarjova (orosz, 6.) 6:3, 2:6, 6:2
Shaughnessy (amerikai, 9.) - Grönefeld (német) 6:3, 6:2
Pratt (ausztrál) - Ashley (amerikai) 6:2, 3:6, 7:6
Stevenson (amerikai) - Talaja (horvát) 4:6, 6:3, 7:5
Páros, 1. forduló:
Black, Stubbs (zimbabwei, amerikai, 3.) - Kapros, Rampre (magyar, szlovén) 6:2, 6:4