Vágólapra másolva!
Doppingvétségen érték Greg Rusedskit. A brit teniszező szervezetében a tiltott szerek listáján szereplő nandrolon nyomaira bukkantak. Az érintett mindent tagad.

Nehéz napok várnak a britek második számú teniszezőjére, Greg Rusedskire. A kanadaiból angollá lett játékos szervezetében a tavaly júliusban rendezett indianapolisi viadalon nandrolon nyomaira bukkantak, ezért február 9-én meghallgatáson kell beszámolnia a történtekről. Rusedski hangsúlyozta, sohasem szedett tiltott szereket, s ezt Montrealban be is fogja bizonyítani.

A 30 esztendős játékos addig is zavartalanul folytatja a játékot (a zavartalanul kitételnek azért ellentmond, hogy Adelaide-ben simán kikapott a francia Saulnier-től), indul a jövő heti sydneyi tornán, valamint a melbourne-i Australian Openen is.

"Ártatlan vagyok. Be fogom bizonyítani, hogy soha nem éltem teljesítményfokozó szerekkel, állítsanak akármit is rólam. Biztos vagyok benne, hogy tisztázni fognak a vádak alól, ezért egyelőre hallani sem akarok erről az ügyről: egyszerűen teniszezni akarok tovább."

A brit sportvilágot sokkolták a Rusedskiről érkezett hírek. Amennyiben bebizonyosodik, hogy tiltott szerekhez nyúlt, ő lenne a második neves sportoló, aki az utóbbi időben lebukott. Mint ismeretes, legutóbb az atléta Dwain Chambers THG-botránya kavart vihart.

ATP-torna, Adelaide (380 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Nieminen (finn, 6. kiemelt) - Sanguinetti (olasz) 7:6, 6:4
Reid (ausztrál) - Sluiter (holland) 6:3, 6:2
Saulnier (francia) - Rusedski (brit) 6:2, 6:2
Hrbaty (szlovák) - Martín (spanyol, 7.) 6:2, 6:3
Negyeddöntő:
Nieminen - Reid 6:2, 7:5
Hrbaty - Saulnier 6:4, 7:6
Llodra (francia) - Spadea (amerikai, 2.) 6:4, 6:2
Dent (amerikai, 5.) - Johansson (svéd) 7:6, 6:2

ATP-torna, Doha (1 millió dollár, kemény pálya), negyeddöntő:
Escudé (francia) - Li (koreai) 6:4, 6:2
Ljubicic (horvát) - Grosjean (francia, 4.) 6:3, 5:7, 6:4
Henman (brit, 7.) - Szargszjan (örmény) 6:3, 6:1
Calleri (argentin, 8.) - Björkman (svéd) 6:4, 6:4

ATP-torna, Chennai (380 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Ascione (francia) - Amritraj (indiai) 3:6, 6:1, 6:2
Moyá (spanyol, 1.) - Goldstein (amerikai) 3:6, 7:6, 6:4
Mantilla (spanyol, 5.) - van Lottum (holland) 6:7, 6:4, 6:4
Schalken (holland, 3.) - Knowle (osztrák) 6:3, 6:3

WTA-torna, Goald Coast (170 ezer dollár, kemény pálya), elődöntő:
Petrova (orosz, 2.) - Dechy (francia) 7:6, 6:4
Szugijama (japán, 1.) - Stosur (ausztrál) 7:5, 3:6, 6:3

WTA-torna, Auckland (170 ezer dollár, kemény pálya), elődöntő:
Harkleroad (amerikai) - Bartoli (francia) 3:6, 6:4, 6:1
Daniilidou (görög, 3.) - Suarez (argentin, 1.) 7:6, 6:4

[origo]