Vágólapra másolva!
Megszületett az első nagy meglepetés a francia nyílt teniszbajnokságon: a selejtezőből érkezett, a világranglistán 271. (!) Jerome Haehnel ugyanis szettveszteség nélkül, 122 perc alatt legyőzte az 1999-es győztes, korábbi világelső Andre Agassit.

A 23 éves francia versenyző már a kvalifikációban aratott három győzelmével is pályafutása legnagyobb sikerét érte el, hiszen korábban még ATP-versenyen sem volt főtáblás, Grand Slam-viadalról nem is beszélve. Haehnel idén elsősorban 10 vagy 15 ezer dolláros ITF-future versenyeken vett részt, kétszer pedig ATP-challenger tornán... A hazai játékos pályafutása során eddig mintegy 70 ezer dollárt keresett.

Agassi korábban csak egyszer nem jutott a második fordulóba a Roland Garroson, 1998-ban Marat Szafin búcsúztatta. "Nehezen tudom elmondani, hogy most mit érzek. Magamat is megleptem, el sem hiszem, hogy továbbjutottam" - mondta Haehnel. Agassi nem keresett mentséget a vereségre, igaz nem is tudta azt megmagyarázni. "Bárcsak tudnám az okait" - sóhajtott a mérkőzést követő interjú során.

Befejezte szereplését a férfi csapat Világkupán győztes chilei válogatott egyik játékosa, a 16. helyen kiemelt Fernando Gonzalez is, pedig sokat vártak tőle a szurkolók. Az első fordulóban ráadásul a szinte teljesen ismeretlen, a világranglistán 75. Florian Mayert kellett volna legyőznie. Hasonlóan nagy meglepetés Mark Philippoussis korai búcsúja, a 18. helyen kiemelt ausztrál csillagot a perui Luis Horna verte három szettben.

A kiemeltek közül az amerikai Chanda Rubin és a holland Sjeng Schalken is visszalépett a nyitónapon. A 13-adikként rangsorolt, háromszoros negyeddöntős Rubin térdsérülése miatt nem tud pályára lépni, s az izraeli Tzipora Obsiler helyettesíti majd párizsi Grand Slam-tornán. A férfiaknál 15. helyen kiemelt Schalken vírusfertőzésre hivatkozva mondta le a részvételt, őt a dél-koreai Hjung Tajk Li pótolja.

Roland Garros, 1. forduló, férfi egyes:
Zabaleta (argentin, 30.) - Robert (francia) 7:6 (7-4), 6:3, 6:2
Horna (perui) - Philippoussis (ausztrál, 18.) 6:1, 7:6 (11-9), 6:3
Ancic (horvát) - Szargszjan (örmény) 7:6 (7-4), 4:6, 6:4, 6:4
Robredo (spanyol, 17.) - Martin (spanyol) 6:3, 6:3, 6:2
Garcia-Lopez (spanyol) - Reid (ausztrál) 4:6, 6:1, 6:2, 6:2
Sluiter (holland)-Mello (brazil) 7:5, 6:1, 3:6, 6:1
Volcskov (orosz) - Stepanek (cseh) 6:3, 2:6, 3:6, 6:3 11:9
Massu (chilei, 11.) - Tipsarevic (szerb-montenegrói) 3:6, 6:1, 6:4, 7:6 (7-3)
Roddick (amerikai, 2.) - Martin (amerikai) 7:6 (7-5), 6:4, 7:5
Hrbaty (szlovák, 31.) - Ulihrach (cseh) 6:1, 3:1-nél Ulihrach sérülés miatt feladta
Llodra (francia) - Popp (német) 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Blanco (spanyol) - Portas (spanyol) 7:5, 7:5, 3:6, 6:4
Escude (francia) - Arthurs (ausztrál) 7:6 (9-7), 6:2, 6:2
Coria (argentin, 3.) - Davigyenko (orosz) 6:4, 6:2, 6:0
Moyá (spanyol, 5.) - Van Lottum (holland) 6:3, 6:4, 3:6, 6:2
Haehnel (francia) - Agassi (amerikai, 6.) 6:4, 7:6 (7-4), 6:3
Henman (brit, 9.) - Saulnier (francia) 4:6, 4:6, 7:6 (7-2), 6:4, 6:3
Srichaphan (thaiföldi, 13.) - Berdych (cseh) 6:3, 6:4, 3:6, 6:1
Mayer (német) - Gonzalez (chilei, 16.) 6:7 (6-8), 6:1, 6:0, 7:6 (7-5)
Pavel (román, 21.) - Hernandez (spanyol) 6:2-nél a spanyol feladta
Chela (argentin, 22.) - Levy (izraeli) 6:3, 6:1, 6:4
Spadea (amerikai, 27.) - Serra (francia) 7:5, 1:6, 4:6, 7:6 (9-7), 9:7
Juzsnyij (orosz) - van Scheppingen (holland) 6:0, 6:4, 6:2
Labadze (grúz) - J. Johansson (svéd) 7:5, 7:6 (7-5), 7:5
Verdasco (spanyol) - Rusedski (brit) 7:6 (9-7), 6:0, 6:0
Monaco (argentin) - Bogomolov Jr. (amerikai) 6:1, 6:1, 5:7, 6:4
Mutis (francia) - Ginepri (amerikai) 6:4, 6:4, 6:0
Burgsmüller (német) - Mahut (francia) 7:5, 6:3, 3:6, 6:1
Vicente (spanyol) - Gicquel (francia) 3:6, 7:6 (7-4), 6:4, 6:2
Corretja (spanyol) - Gambill (amerikai) 6:1, 4:6, 6:3, 6:2
Jeanpierre (francia) - Beck (szlovák) 6:2, 6:4, 7:5

Női egyes:
Gyementyeva (orosz, 9.) - Jugic-Salkic (bosnyák) 7:6 (7-4), 1:6, 6:4
Zvonarjova (orosz, 10.) - Kucova (szlovák) 6:0, 6:2
Shmashnova - Pistolesi (izraeli, 19.)-Pennetta (olasz) 6:1, 6:4
Raymond (amerikai, 28.) - Kurhajcova (szlovák) 0:6, 7:5, 6:3
Pratt (ausztrál) - Pisnik (szlovén) 6:4, 6:2
Grande (olasz) - Nagyova (szlovák) 7:6 (9-7), 6:1
Sanchez Lorenzo (spanyol) - Mamic (horvát) 6:4, 7:5
Harkleroad (amerikai) - Diaz-Oliva (argentin) 6:2, 6:1
Cseng Csie (Zheng Jie, kínai) - Randriantefy (madagaszkári) 6:1, 5:7, 6:4
Henin-Hardenne (belga, 1.) - Testud (francia) 6:4, 6:4
Mauresmo (francia, 3.) - Cervanova (szlovák) 6:3, 6:3
Davenport (amerikai, 5.) - Pichet (francia) 6:4, 6:2
Petrova (orosz, 8.) - Castano (kolumbiai) 6:2, 6:3
Suarez (argentin, 14.) - Sequera (venezuelai) 6:3, 6:4
Farina Elia (olasz, 15.) - Jankovic (szerb-montenegrói) 4:6, 6:0, 6:2
Sarapova (orosz, 18.) - Schwartz (osztrák) 6:3, 6:0
Maleeva (bolgár, 21.) - Barna (német) 6:2, 6:2
Perebijnisz (ukrán) - Dokic (szerb-montenegrói, 24.) 6:4, 6:1
Loit (francia, 31.) - Kleinova (cseh) 6:4, 6:4
Szafina (orosz, 32.) - Schruff (német) 7:5, 6:7 (4-7), 6:3
Parra Santonja (spanyol) - Vakulenko (ukrán) 7:5, 6:2
Ducsevina (orosz) - Obata (japán) 6:1, 5:7, 6:4
Fedak (ukrán) - Santangelo (olasz) 6:3, 6:1
Irvin (amerikai) - Snyder (amerikai) 6:2, 6:0
Garbin (olasz) - Martinez Granados (spanyol) 6:1, 6:2
Serna (spanyol) - Morigami (japán) 6:3, 3:6, 8:6
Medina Garrigues (spanyol) - Craybas (amerikai) 6:2, 6:1
Shaughnessy (amerikai) - Reeves (amerikai) 6:4, 6:3