Vágólapra másolva!
A Daily Star című brit bulvárlap szerint Anna Kurnyikova gyermeket vár.

Az újság értesülései szerint, amikor Enrique Iglesias és az orosz teniszezőnő öt hete Bali szigetén nyaraltak, az tulajdonképpen nászút volt, ugyanis nem sokkal azt megelőzően összeházasodtak. Mi több, a minap egy New York-i étteremben valaki azt látta, hogy Iglesias és Kurnyikova együtt ebédelnek, egy közös barátjuk odamegy hozzájuk, megsimogatja Anna hasát, és sok szerencsét, boldogságot kíván neki.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a szőke szépség áldott állapotban van. Megjegyzendő, hogy tavaly júliusban már felreppent ugyanez a hír, aztán később kacsának bizonyult...

Ch. Gáll András