Vágólapra másolva!
Rájár a rúd a nagyágyúkra, ugyanis Agassi, Gaudio, Henin és Clijsters után David Nalbandian személyében újabb nagy név jelentette be, sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságtól. Amanda Coetzer bejelentette visszavonulását.

Andre Agassi és a Roland Garros-győztes Gastón Gaudio után a negyedik helyen kiemelt David Nalbandian is visszalépett a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságtól.

A tavaly előtt finalista argentin játékos bordasérülése miatt nem szerepelhet a nemhivatalos füves pályás világbajnokságon. Nalbandian az első fordulóban a horvát Mario Anciccsal találkozott volna. Helyére a selejtezőből feljutott olasz Stefano Pescosolido került a főtáblára. A perui Luis Hornát a 33. helyen emelik ki, míg az argentin besorolását senki sem "örökli".

A női mezőnyből is több világklasszis lemondta a szereplést: többek között a belgák két sztárja, Justine Henin-Hardenne és Kim Clijsters sem indul.

Amanda Coetzer, a dél-afrikaiak nagyszerű teniszezője tizenhat év profiskodás után visszavonul. A 32 éves klasszis pályafutása során 5,5 millió dollárt keresett, s összesen kilenc tornát nyert meg.

"Szerencsés vagyok, hogy kedvenc sportomat űzhettem, melynek révén körbeutaztam a világot, s rengeteg csodálatos emberrel ismerkedtem meg" - mondta Coetzer, aki utoljára a márciusi acapulcói tornán lépett pályára, de rögtön az első fordulóban vereséget szenvedett Marta Marrerótól.

Coetzer egy ízben a harmadik helyet foglalta el a világranglistán, s a Grand Slam-tornák közül Melbourne-ben szerepelt a legjobban, ugyanis az ausztrál városban kétszer elődöntőt játszhatott.