Vágólapra másolva!
Kapros Anikó személyében csupán egy magyar teniszező maradt versenyben az angol nyílt teniszbajnokság női egyesében, miután Czink Melinda után Mandula Petra is búcsúzni kényszerült. A magyar éljátékost a wimbledoni torna első fordulójában a spanyol Llagostera Vives 6:3, 6:3-ra verte. A hölgyek között búcsúzott a 6. kiemelt, orosz Gyementyjeva, akit a cseh Kleinova vert. A férfiaknál a 19. helyen rangsorolt orosz Szafint honfitársa, Turszunov páholta el négy szettben.

Czink Melinda után Mandula Petra szintén már az első fordulóban búcsúzott egyesben az angol nyílt teniszbajnokságtól, miután meglepetésre sima két játszmában kikapott a selejtezőből érkezett spanyol Nuria Llagostera Vivestől.

A világranglistán 40. helyen álló magyar játékosnak tulajdonképpen esélye sem volt Vives (155.) ellen, akinek egyszer sem tudta elvenni adogatását, ugyanakkor a sajátját háromszor is elveszítette.

"Az ellenfelem remekül szervált, én viszont nem találtam a megfelelő ritmust. Remélem, a párosban Els Callensszel jóval jobban szerepelünk majd" - mondta a magyar játékos. Kapros Anikó hétfőn győzött az első körben, a következőben Anasztaszja Miszkina, az idei francia nyílt teniszbajnokság győztese lesz az ellenfele.

Az első forduló jelentette a búcsút az orosz Marat Szafin és honfitársa, a Roland Garroson döntős Jelena Gyementyjeva számára is. A 21 éves Dmitrij Turszunov, aki az idén először indult Wimbledonban, 18 foghatatlan adogatást küldött Szafin térfelére, míg ellenfele csak nyolcat.

Sandra Kleinova győzelme Gyementyjeva ellen tulajdonképpen nem igazi meglepetés, hiszen a szőke szépség elsősorban salakon jeleskedik. A címvédő s első helyen kiemelt Serena Williams számára csak amolyan bemelegítést jelentett a kínai Cseng elleni meccs.

A tavalyi döntős ausztrál Mark Philippoussis szintén könnyedén nyert, s továbbjutott a veterán Wayne Ferreira is, aki rekordot döntött Wimbledonban: sorozatban 55. Grand Slam-tornáján vesz részt Angliában. A korábbi csúcsot a legendás svéd Stefan Edberg tartotta 54 részvétellel. Ferreira 1990-ben, 18 évesen éppen a "teniszszentélyben" mutatkozott be, s akkor a második fordulóig jutott. Az elnyűhetetlen klasszis ezúttal a 28. helyen kiemelt Ivan Ljubicic ellen nyert.

A végső győzelemre is esélyes Tim Henman meglepetésre csak nehezen boldogult a spanyol Ruben Ramirez Hidalgo ellen. Ugyancsak szenvedett Carlos Moyá: a spanyol klasszis öt játszmában győzte le a francia Olivier Patience-t.