Vágólapra másolva!
Óriási meglepetésre Marija Sarapova nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután két játszmában, 1 óra 13 perc alatt nyert a címvédő, s 2002-ben is győztes Serena Williams ellen.

A 17 éves orosz klasszis egyáltalán nem rettent meg az amerikai csillagtól, kitűnően kezdett és a harmadik, valamint a hatodik játékban elnyerte ellenfele adogatását, simán "hozta" a sajátját és nagy meglepetésre mindössze 29 perc alatt előnyhöz jutott. Az orosz tinédzser bátran kezdeményezett, kitűnő tenyeres ütéseivel, remek mentéseivel többször is meglepte és hibára kényszerítette a volt világelsőt.

Serena Williams a második játszmát (44 perc) jóval nagyobb tempóban kezdte, egyre több nyerő ütéssel lepte meg Sarapovát, olykor szerencséje is volt, 4:2-re elhúzott a rendkívül feszült találkozón. Az orosz játékos azonban azonnal brékelt, egyenlített, sőt előnyt szerzett (5:4). Olykor látványos ütésekkel nyerte a labdameneteket, sőt átemelését még ellenfele - noha ritkán "ragadtatja" magát ilyesmire - is megtapsolta.

A 10. gémben Sarapova két meccslabdához jutott, az elsőt még rontása miatt hárította S. Williams, a másodikat azonban már kihasználta, s szinte azonnal térdre rogyott boldogságában.

Egyesben orosz teniszező még sohasem diadalmaskodott Wimbledonban, vagyis Marija Sarapova sporttörténelmet írt.

Női egyes, döntő:
Marija Sarapova (orosz, 13.) - Serena Williams (amerikai, 1.) 6:1, 6:4