Vágólapra másolva!
A befejező napon is verhetetlenek voltak az ausztrál férfitenisz-válogatott tagjai, így 5-0-ra győzték le az osztrákokat a Davis-kupa Világcsoportjának első fordulójában a negyeddöntőbe jutásért. A forduló meglepetését Horvátország aratta, amely idegenben 3-2-re legyőzte az agassival és Rodickkal felálló amerikaiakat.

Nagy meglepetésre vendégsiker született párosban az Egyesült Államok-Horvátország találkozón, pedig a hazaiaknál a világ legjobbjai közé tartozó Bob és Mike Bryan lépett pályára, de a testvérkettős csak az első szettet nyerte meg Mario Ancic és Ivan Ljubicic ellen.

Vasárnap folytatódott a csoda. Andy Roddick és Ivan Ljubicic 3 óra 58 perces mérkőzést vívott egymással, óriási csata alakult ki, a harmadik és negyedik játszma csak igen hosszú rövidítésben dőlt el. A döntő szettet végül meglepően simán a pénteken Andre Agassit is legyőző és szombaton párosban ugyancsak diadalmaskodó Ljubicic nyerte, így a horvátok behozhatatlan előnyre tettek szert.

A 31-szeres bajnok, tavaly döntős amerikai csapat a DK 105 éves történetében először kapott ki az első körben hazai pályán.

Világcsoport, 1. forduló (Sydney):
Ausztrália - Ausztria 5-0
Woodbridge - Mirnegg 6:3, 4:6, 7:5
Guccione - Peya 6:3, 6:4
Arthus, Woodbridge - Knowle, Melzer 4:6, 6:3, 2:6, 6:4, 7:5
Hewitt - Peya 6:2, 6:3, 6:4
Arthurs - Melzer 7:6 (7-5), 6:2, 6:4

Egyesült Államok - Horvátország 2-3 (Carson):
Roddick - Ljubicic 6:4, 3:6, 6:7 (11-13), 7:6 (9-7), 2:6
B. Bryan-Karanusic 6:2, 3:6, 6:1
B. és M. Bryan - Ancic, Ljubicic 6:3, 6:7 (8-10), 4:6, 4:6
Agassi - Ljubicic 3:6, 6:7 (0-7), 3:6
Roddick - Ancic 4:6, 6:2, 6:1, 6:4

Svájc - Hollandia 2-3 (Fribourg:):
Wawrinka - Schalken 6:1, 2:6, 4:6, 6:2, 7:9
Chiudinelli - Wessels 4:6-nál Wessels feladta
Chiudinelli - Schalken 6:7 (4-7), 6:4, 3:6, 7:5, 2:6
Wawrinka - Wessels 6:7 (12-14), 7:6 (7-4), 6:7 (7-9), 4:6
Allegro, Bastl - Wessels, van Scheppingen 5:7, 4:6, 7:6 (7-5), 7:5, 9:7

Argentína - Csehország 5-0 (Buenos Aires):
Coria - Hernych 6:3, 6:0
Calleri - Zib 6:2, 6:4
Nalbandian - Novak 4:6, 6:2, 6:3, 6:4
Coria - Berdych 6:3, 3:6, 6:0, 6:3
Nalbandian, Canas - Zib, Hernych 6:3, 4:6, 6:1, 6:2

Franciaország - Svédország 3-2 (Strasbourg):
Grosjean - J. Johansson 6:3, 1:6, 4:6, 1:6
Mathieu - T. Johansson 6:1, 6:4, 6:7 (4-7), 6:4
Mathieu - J. Johansson 6:3, 6:4, 6:2
Grosjean - T. Johansson 4:6, 4:6, 6:7 (1-7)
Clément, Llodra - Aspelin, Björkman 7:6 (7-5), 6:4, 6:7 (4-7), 6:4

Románia - Fehéroroszország 3-2 (Brassó):
Pavel - Mirnyij 6:1, 7:6 (7-0), 4:6, 6:3
Hanescu - Volcskov 7:6 (7-2), 6:4, 7:6 (8-6)
Hanescu - Mirnyij 6:7 (6-8), 4:6, 6:3, 4:6
Pavel - Volcskov 6:4, 7:6 (7-2), 7:6 (7:2)
Pavel, Trifu - Mirnyij, Volcskov 6:7 (3-7), 3:6, 4:6

Szlovákia - Spanyolország 4-1 (Pozsony):
Mertinak - Lopez 6:0, 6:7 (3-7), 6:4
Capkovic - Verdasco 2:6, 2:6
Beck - Lopez 6:4, 7:5, 6:3
Hrbaty - Verdasco 6:3, 6:4, 6:7 (7-9), 6:3
Beck, Mertinak - Costa, Nadal 7:6 (7-3), 6:4, 7:6 (10-8)

Oroszország - Chile 4-1 (Moszkva):
Szafin - Gonzalez 7:6 (7-4), 7:6 (7-5), 1:6, 6:7 (3:7), 6:4
Davigyenko - Capdeville 6:2, 6:1
Juzsnyij - Gonzalez 6:7 (4-7), 7:5, 3:6, 6:7 (4-7)
Szafin - Garcia 6:1, 3:6, 6:3, 7:6 (7-4)
Szafin, Juzsnyij - Garcia, Gonzalez 6:3, 6:4, 6:3

A negyeddöntőben:
Szlovákia-Hollandia
Ausztrália-Argentína
Oroszország-Franciaország
Románia-Horvátország

A párharcokat július 15. és 17. között rendezik, a mostani vesztesek szeptember 23. és 25. között a Világcsoportban maradásért lépnek pályára.