Vágólapra másolva!
Mandula Petra sérüléssel bajlódik, Kapros Anikó és Czink Melinda pedig nem vállalta a játékot a magyar nőitenisz-válogatottban, amely így szerény reményekkel lép pályára szerdától Antalyában a Fed-kupa Euro-afrikai-zóna I. csoportjában.

"A célunk az, hogy megtartsuk a jelenlegi pozíciónkat, hiszen az ellenfeleink jóval erősebb gárdával érkeznek a törökországi versenyre" - mondta a budapesti sajtótájékoztatón Juhász Gábor, a Fed Kupa-csapat kapitánya.

"Nagy sikernek számítana, ha a csoport első, vagy második helyén végeznénk, majd feljutásért játszhatnánk, hiszen ott már minden megtörténhet. Kapros és Czink kissé visszaesett az utóbbi időben, így mindenképpen fiatalítottam volna a csapaton. Azaz egyik, vagy másik hazai sztár mindenképpen kimaradt volna az együttesből."

Juhász elmondta, hogy Gubacsi Zsófia (161. a világranglistán), Németh Virág (181.), Szávay Ágnes (255.) és Pócza Barbara (477.) utazik Antalyába.

A sajtótájékoztatón ott volt Mandula Petra is, aki szívesen játszott volna de makacs deréksérülése miatt nem utazhat. "Az orvosok szerint legalább két hónapig nem teniszezhetek, de remélem, hogy a kezelések sikeresek lesznek és a Roland Garroson már indulhatok a selejtezőben." - mondta Mandula.

A Fed-kupa sorsolására kedden kerül sor, a válogatottak négy négyes csoportban játszanak szerdától péntekig, majd a győztesek és a második helyezettek szombati párharcában dől el, mely négy válogatott küzdhet júliusban a Világcsoportba-jutásért.