Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban mindössze 12 perc hiányzott ahhoz, hogy megdőljön Taróczy Balázs 1974-es rekordja az 565 ezer euró összdíjazású bécsi férfitenisz-tornán. A cseh Radek Stepanek és a brit Tim Henman csatája (6:7, 7:6, 6:1) ugyanis éjjel 2 óra 2 perckor ért véget, csaknem olyan későn, mint 31 évvel ezelőtt - az első osztrák fővárosban rendezett viadalon - Taróczy győztes meccse az indiai Jashid Singh ellen a nyitókörben.

"Felejthetetlen élmény volt, az időpontra való tekintettel már a labdaszedő gyerekeket is hazaküldték, és a szervezők álltak be a helyükre. A nézőtéren ekkorra már csak mintegy 30-an maradtak. Mivel nem sokkal előtte nyertem Kitzbühelben, én már öreg matadornak számítottam, míg Vitas Gerulaitis ott aratta élete első diadalát" - idézte fel az eseményeket a párosban wimbledoni bajnok legenda, aki még arra is emlékezett, hogy 1974-ben az elődöntőig jutott Bécsben, és egy dél-afrikai játékos állította meg őt.

A nyolcaddöntőben kiesett Carlos Moyá: a spanyol játékost a chilei Fernando Gonzalez verte két játszmában. A 29 éves volt világelsőnek idén nem megy a játék, mindössze egy tornát nyert - márciusban, Indiában -, és 29 győzelme mellett 19 alkalommal kapott ki, a Grand Slam-tornákon pedig még a negyeddöntőig sem jutott.

Czink Melinda kiesett a 200 ezer dollár összdíjazású thaiföldi nőitenisz-torna nyolcaddöntőjében. A jövő szombaton 23 éves, a világranglista 103. helyén álló magyar játékos - aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára - a 16 között az olasz Antonella Serra Zanettitől (74.) kapott ki két szettben.

WTA-torna, Bangkok (200 ezer dollár), nyolcaddöntő:
Serra Zanetti (olasz) - Czink Melinda 6:3, 6:3

ATP-torna, Bécs, 565 ezer euró, nyolcaddöntő:
Stepanek (cseh, 3.) - Henman (brit) 6:7 (4-7), 7:6 (7-3), 6:1
Robredo (spanyol, 5.) - Minar (cseh) 7:6 (7-4), 6:4
Ferrero (spanyol, 7.) - Lapentti (ecuadori) 6:4, 6:4
Gonzalez (chilei) - Moyá (spanyol) 6:4, 7:5