Vágólapra másolva!
Hiába nyert Dominik Hrbaty Ivan Ljubicic ellen, a nemzeti hősjelölté előlépett Michal Mertinak kezében az ütőből nem lett csodafegyver, érvényesült a papírforma, azaz Mario Ancic a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen 7:6 (7-1), 6:3, 6:4-re győzött, és ezzel Horvátország története során először diadalmaskodott a tenisz Davis-kupában.

Élete legfontosabb mérkőzésének nevezte még szombaton, a páros megnyerése után a vasárnapi Hrbaty elleni találkozót Ljubicic. Úgy gondolta, ezzel szlovák riválisa is így van, de mellette szól, hogy ő az utóbbi időben több hasonló, nagy meccset játszott, tudja, milyen nyomás alatt teniszezni és még soha nem kapott ki Hrbatytól.

A 27 éves pozsonyi, aki pont 10 hellyel a horvát mögött végzett a 2005-ös világranglistán visszafogottabb volt és úgy nyilatkozott, a pályafutása vége előtt nem beszélhet arról, hogy melyik élete legfontosabb meccse. Nem látta reménytelennek a helyzetüket, mert volt már rá példa, hogy a záró napon 1-2-es állásról fordítsanak.

Ráadásul akkor, 2004. szeptemberében is úgy lépett pályára Haas ellen, hogy addig mindhárom korábbi meccsükön kikapott a némettől. Most viszont a házigazdáknak nem csak az okozhatott fejtörést, tud -e egyenlíteni legjobbjuk a Davis-kupában az idén még veretlen horvát ellen, de mi lesz 2:2-nél? A kapitány, Miroslav Mecir szombaton nem is akart ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Vasárnap akár ki is nyithatták volna a Sibamac Aréna mozgatható tetejét a hirtelen jött decemberi tavasznak köszönhetően. A szlovákok sajnos nem csak egy Nemzeti Tenisz Centrummal járnak előttünk, az eredményeket böngészve is az irigykedés jut nekünk, de ez egy másik történet, most maradjunk a Davis-kupánál.

A finálé negyedik felvonása előtt az volt a legfontosabb kérdés: lesz -e még tétje az ötödiknek, egyáltalán lesz-e ötödik? A szabály szerint, elsősorban a közönség miatt minden meccset le kell játszani, de egy döntő azért más. A Hrbaty-Ljubicic rangadó, sorsdöntő csata újra bizonyította a régi igazságot: a Davis-kupában nem számít a ranglista, a múlt, a statisztika.

A horvát ugyan viszonylag könnyedén, magabiztosan nyerte az első játszmát egy korai bréknek köszönhetően, de a második szett elején Hrbaty váratlanul, először a mérkőzés folyamán adogatójáték elnyerési lehetőséghez jutott, mindjárt kettőhöz, és a másodikat ki is használta. Ez elégnek bizonyult az egyenlítéshez. A néhány kolompos, dobos és kereplős kiegészülve legalább 3000 műanyag, levegővel töltött hurkaformájú csattogtatóval iszonyatos hangzavart és káprázatos hangulatot produkált. Kész csoda, hogy a főszereplők képesek voltak csak a játékra koncentrálni.

Hrbaty egyre inkább extázisban teniszezett, alig hibázott és a hosszú, látványos labdameneteket rendre megnyerte az alapvonalról. Ljubicic túl nyugodtnak tűnt és nem volt annyira pontos, mint korábban. A folyamatosan tomboló arénában a hazai hős a harmadik játszmában két, ha nem is könnyű, de nagyon fontos brékkel elhúzott 3:0-ra. A másodiknál egyébként a horvát 40:30-ról két kettős hibával hozta helyzetbe a szlovákot. A folytatásban Ljubicic a nyolcadik játékban majdnem utolérte a pozsonyit, de Hrbaty a nehéz pillanatokban mindig jól koncentrált és egy ásszal tett pontot a játszma végére.

Micsoda fordulat: 2 óra 4 perc elteltével már a szlovák vezetett 4:6, 6:3, 6:4-re. De mi lesz a Ljubicic legendával? Nos, vasárnap délután megíródott az utolsó fejezete. A horvát harcos ugyan a negyedik játszmában kiegyenlített, de a döntő ötödikben akkor vesztette el az adogató játékát, amikor már nem javíthatott. A tizedik gémben, Hrbaty 5:4-es vezetésénél a horvát szervált, 0:30 lett gyorsan.

Két ász és egy pontot érő tenyeres után már 40:30, de a szlovák ráérez a pillanatra és meccslabdához jut. Mozognak a vonalak, a hazai a vonalbírók egyre többet tévednek a vendégek kárára, de Ljubicic nem veszti el a fejét: egy bődületes fonák egyenessel hárítja az első meccslabdát. A másodikat egy jó adogatással, de a harmadiknál elfogy a tudománya! Hrbaty 3 óra 20 perc alatt 4:6, 6:3, 6:4, 3:6, 6:4-re nyert. Szlovákia-Horvátország a 93. Davis-kupa-döntőben 2:2, jöhetett a mindent eldöntő ötödik mérkőzés, amit Mertinak játszott Ancic ellen.

Egy Davis-kupa-finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzése nem feltétlenül a tenisztudásról szól. Magyarán, előfordulhat, hogy a jobbik játékost agyonnyomja az esélyesség terhe, a másik viszont szárnyakat kap. Valami ilyesmiben bízhattak a szlovákok is a Mertinak-Ancic meccs előtt, mert amúgy a két teniszező nincs egy súlycsoportban.

A szlovák egy osztállyal a horvát alatt profiskodik, challenger-szintű teniszező, aki soha nem játszott Grand Slam mérkőzést és még nem sikerült a top 100-ba kerülnie a világranglistán. Ehhez képest nem adta meg magát könnyen, de a szenzáció elmaradt. Amíg Ancic igyekezett felnőni a feladathoz addig honfitársa Ljubicic az interjú szobában elmondta, hogy délután egy órakor még nem volt biztos, vállalja a játékot.

Kiderült, hogy reggel arra ébredt, nem tudja mozgatni a nyakát. "Életem legnehezebb döntése volt. Végül úgy határoztam, megpróbálom, de nem éreztem magam jól. Már nem is a nyakam volt a fő probléma, a sok gyógyszertől kikészült a gyomrom. A második játszma után ki is kellett mennem a mosdóba hányni. De Dominik hihetetlenül jól játszott, ilyen remekül még soha nem teniszezett ellenem. Megérdemelte a győzelmet, még úgy is nehéz lett volna ellene, ha teljesen rendben vagyok. A szezon ezzel számomra befejeződött és hallatlanul boldog vagyok, fantasztikus amit az idén elértem. Most aláírnám ugyanezt a következő öt évre. Remélem, Mario nyer Mertinak ellen, mert jobb játékos"- nyilatkozta Ivan Ljubicic, akinek nem kellett csalódnia honfitársában, Ancicban.

A 21 éves splitinek leginkább önmagát kellett legyőznie pályafutása legnagyobb sikeréhez és ez, a látottak alapján sikerült neki. Igaz, a harmadik játszmában 3:1-ről hagyta feltámadni a szlovákot, de szerencséjére Mertinak nem kapott vérszemet. Horvátország a 12. nemzet amely a Davis-kupa 1900 óta íródó történetében feliratkozott a legendás salátástálra.

Davis-kupa-döntő:
Szlovákia - Horvátország 2-3
Michal Mertinak - Mario Ancic 6:7 (1-7), 3:6, 4:6
Dominik Hrbaty - Ivan Ljubicic 4:6, 6:3, 6:4, 3:6, 6:4

Siklós Erik