Vágólapra másolva!
Egyelőre Belgiumban marad a különleges gyémánt teniszütő, amelyet az a teniszező vihet végleg haza, aki ötéves cikluson belül háromszor tud győzni Antwerpenben. A 600 ezer dolláros nőitenisz-tornán idén Venus Williamsnek lett volna lehetősége megnyerni, ám a kétszeres bajnok amerikai sérülés miatt lemondta az indulást. Bár két hete még az a hír járta, hogy Kim Clijsters sem indul a 600 ezer dollár összdíjazású Proximus Diamond Games elnevezésű viadalon, a világelső bokasérülése gyorsabban gyógyul a vártnál, így vállalja a játékot.

"Felkészülésem nem nevezhető a legideálisabbnak, de itt vagyok, és ez jó jel. Egymillióért sem hagynám ki ezt a versenyt! Elegem van a sok sérülésből, és hogy folyton erről kell beszélnem. A bokám erős rögzítőkötést kap, és ez százszázalékos biztonságot ad. Nem fogok tudni ugyan maximálisan mozogni, de tökéletesen látom, ütöm a labdát. Fejben erősnek érzem magam, és csak ez számít. A szurkolók majd átsegítenek a nehéz pillanatokon" - nyilatkozta Clijsters, aki szeret hazai pályán versenyezni, és az indulás azért is fontos számára, mert veszélyben van a trónja.

A 22 éves belga harmadik hete ranglistavezető, de a múlt heti párizsi verseny győztese, Amélie Mauresmo 43 pontra megközelítette. Clijsters egy éve éppen Antwerpenben tért vissza a csuklóműtétjét követő több hónapos kihagyás után, s a férfiakat is figyelembe véve a tenisz történetének első játékosa lett, aki a százon kívülről rajtolva (tavaly márciusban még csak 134. volt) egy éven belül a csúcsra ért. Pályafutása során először indulhat első kiemeltként Antwerpenben, ahol 2004-ben győzött, egy évvel korábban a fináléig jutott.

Ha a múlt hét elején arról álmodoztak a franciák, hogy milyen csodálatos lenne a házidöntő, egy Mauresmo-Pierce párbaj Párizsban, most a belgák reménykednek a Clijsters-Mauresmo fináléban. Egyikőjüknek sem lesz egyszerű versenyben maradni vasárnapig, mert a mezőnyben - két komoly visszalépés ellenére - még mindig öten vannak a top 10-ből.

Clijsters mindjárt a nyolcaddöntőben összekerül azzal a Tatjana Golovinnal, aki a múlt hét legjobb meccsét játszotta Párizsban. Az orosz származású fiatal francia a negyeddöntőben Nagyja Petrovát meccslabdáról verte, majd a négy között 7:6; 4:2-re vezetett Mauresmo ellen úgy, hogy az első játszmában 0:5-ről fordított - végül közel háromórás csatában kikapott.

Clijsters ágán van még Jelena Gyementyjeva, viszont Mary Pierce kedd délután sérülés miatt visszalépett. Mauresmo útja könnyebbnek tűnik, bár az alsó ágon található Nagyja Petrova, Patty Schnyder és az a szerb-montenegrói Ana Ivanovic, aki az idén már jobbnak bizonyult a franciánál.

Amikor még arról szólt a hír, hogy Clijsters nem indul Antwerpenben, bejelentették, hogy kárpótlásul minden jegyet váltó szurkoló kap egy üveg pezsgőt. A történet annyiban módosult, hogy szerda este Clijsters pályára lép, de az ajándékpezsgő nem marad el. A hazai kedvenc a világelsőségét ünnepli a szurkolóival, az érdeklődés óriási: a 9700 belépő gyakorlatilag elkelt, tehát több mint százezer eurójába kerül az alkalmi mulatság a számlát fizető sportolónak. A belgák teljes teniszlázban égnek, a döntőre már nem lehet jegyet kapni, pedig az eredetileg 13 900-as lelátót tovább bővítették hatszáz férőhellyel.

Legalább ekkora őrület van Indiában, ahol a helyi tinisztár, Sania Mirza az első kiemelt a Bangalore Openen. A világranglista 32. helyén álló lányért megmozdult a hatalmas ország, gyakorlatilag miatta rendezik a WTA legújabb viadalát Indiában. A 175 ezer dolláros versenyen két magyar indult: Czink Melinda már sikerrel jutott túl az első fordulón, míg Nagy Kyra az egyéni selejtező után párosban is búcsúzott.

Siklós Erik