Vágólapra másolva!
Kiss Sebő bravúros teljesítménnyel négy játszmában legyőzte Irakli Labadzét, majd Bardóczky Kornél is győzött Lado Csikladze ellen a Római Teniszakadémián zajló Magyarország-Grúzia tenisz Davis-kupa-mérkőzés első napján.

Az első meccs kezdetén mindkét játékos hozta első adogatását, aztán a korábban a világranglistán első 50-ben is szerepelt Labadze sorozatos hibái miatt több játékot már nem is nyert, így Kiss könnyedén söpörte be az első szettet.

A folytatásban a vendégek klasszisa előbb a pálya állapotát kezdte kritizálni - ezért lehúzták és újravonalazták -, majd a labdákkal akadt gondja, végül ütőt is cserélt. Azonban ez sem segített rajta, a 23 éves magyar teniszező 3:2-nél elvette a hálóhoz rohangáló, de ott rendre hibázó ellenfelének adogatását. Előnyét a játszma végéig megőrizte (6:3).

A harmadik szettre feltámadt Labadze, sokkal agresszívebben játszott, csakúgy szórta a nyerő ütéseket. Ennek ellenére Kissnek sikerült először "brékelnie", de riválisa azonnal visszavette az adogatást, majd ő került előnybe. A játszma közepén két szoros játékot is a grúz nyert meg, így következhetett a negyedik szett.

Ahogy közeledett a játszma vége, úgy lett egyre idegesebb Labadze, ugyanakkor Kiss végig nyugodt tudott maradni, 3:3-nál elvette ellenfele adogatását. Labadze ekkor már nemcsak a vonalbírókkal és a mérkőzésvezetővel, de a brit döntnökkel, Carl Baldwinnal is veszekedett, sőt az eredményjelzőn mutatott állásba is belekötött, utóbbiban legalább igaza volt... 5:4-nél Kiss a mérkőzésért adogatott, és két megnyert pont után Labadze földhöz vágta ütőjét, amiért büntetőpontot kapott. Három meccslabdáról pedig már nem volt visszaút a számára.

"Soha nem győztem még le ilyen tudású játékost. Azt hiszem, az első két szettben nem vett elég komolyan, aztán kihasználta a hullámvölgyemet, de a közönség biztatásának köszönhetően mégis sikerült nyernem" - értékelte bravúros győzelmét Kiss.

A második összecsapáson Bardóczky nagyon magabiztosan kezdett, kétszer is elvette ellenfele adogatását, de 5:2-nél hiába jutott játszmalabdához, Csikladze hárította azt, majd minimálisra csökkentette hátrányát. Amikor a magyar játékos másodszor adogatott a szettért, már nem remegett meg a keze (6:4).

A folytatásban viszont ismét visszaesett, a két teniszező egymás hibáiból élt. Jellemző szakasza volt a mérkőzésnek, amikor 2:2-nél Bardóczky úgy vette el Csikladze adogatását, hogy riválisa négy kettős hibát ütött, ugyanakkor a következő játék során ő kétszer követte el ugyanezt a hibát, így ismét egyenlő lett az állás. A rövidítésig még egyszer-egyszer sikerült fogadóként gémet nyerniük. A tie-break elején Bardóczky tűnt koncentráltabbnak, 4-1-re vezetett, de váratlanul összeomlott, sorozatban hat pontot bukott el, így Csikladze egalizált.

A harmadik játszmától a 28 éves magyar játékos érezhetően a biztonságra törekedett, mivel nem igazán ment neki a tenisz. Taktikája bevált, ritka esemény volt, ha Csikladze háromszor egymás után vissza tudta ütni a labdát. Az első szettlabdáját ásszal értékesítette Bardóczky. A negyedik játszmára sem változott a játék képe, a grúz bombázót - első szerváit legalább 200-220 km/órás sebességgel küldte a túl oldalra - még az sem hozta fel, hogy ő nyerte a mérkőzés legszebb pontját: óriási mentésekkel tarkítva négy ütésváltás történt a hálónál. Bardóczky az első mérkőzéslabdájánál védhetetlen adogatást küldött ellenfele térfelére.

"Nem ment jól a tenisz. De nagyon örülök, mert így, ilyen küzdelmes mérkőzésen is sikerült nyernem. 2-0-ra vezetünk, de ez még nem jelent semmit, hiszen három siker kell a győzelemhez. Szombaton párosban sem lesz könnyebb dolgunk" - értékelt sikere után Bardóczky

A két válogatott párharcának győztese jövőre már az euro-afrikai zóna I. csoportjában szerepelhet, amely közvetlenül a világelit utáni kategória

Eredmények, első nap:
Magyarország - Grúzia 2-0
Kiss Sebő - Irakli Labadze 6:1, 6:3, 2:6, 6:4
Bardóczky Kornél - Lado Csikladze 6:4, 6:7 (4-7), 6:1, 6:2.