A Budapest Five nem adja fel - hétfőn újra a pályán!

Blast 1
Esport
Vágólapra másolva!
A Budapest Five első versenynapját egy győzelemmel, egy vereséggel zárta, így a csoportelsőségtől elbúcsúztak a fiúk, de ezzel még korántsem ért véget a bajnokság! Ugyanis a második pozícióra még esélyesek voltunk, csütörtökön pedig ezért harcoltak a fiúk az ukrán Natus Vincere „NAVI" Junior ellen.

Az első etap a Train nevű pályán zajlott, mi kezdtünk védekezőként, az ukránok pedig támadóként. A csapatok fej-fej mellett haladtak, ám a NAVI Junior eggyel jobb volt: 8-7-re vitték az első félidőt. Rövid szünet után következett a második félidő és a szokásos „térfélcsere", így mi támadtunk, ők pedig védekeztek.

A játékkép nem sokat változott, 12-12-ig ment az adok-kapok, de aztán az ukránok ismét beerősítettek, és végül 16-12-re győzedelmeskedtek. 1:0 oda!

A Budapest Five nem adja fel - hétfőn újra a pályán! Forrás: Origo

Ekkor még semmi sem volt veszve, hiszen következett a második összecsapás a Dust2 pályán. A magyar csapat támadóként, az ukrán pedig védekezőként kezdett. Ebben a felállásban valahogy nem találtuk a hangot, így a NAVI 11-4-es vezetésre tett szert az első félidőben. Sajnos a szerepcsere sem hozta meg a várt sikert, így a NAVI 16-5-re vert el minket. Mivel az ukránok 2:0-ra nyerték a párharcot, ezért a 3. meccset már le sem játszották.

Mit jelentett ez a Budapest Five számára? Az E csoportban összesítésben a 3. helyet szereztük meg (1 győzelem, 2 vereség), így még mindig versenyben maradtunk: szombat este az F csoport 3. helyezettjével mérkőzhettünk meg!

Ez pedig nem más, mint a veterán profikból nemrég összeállt Gorilazzz, melyben svéd, finn, litván, és dán játékosok is megtalálhatók. Az első pálya a Nuke volt, ahol félidőben támadóként 9-6-ra vezetett a Gorillazzz, a második félidőben viszont nagyon elhúztak, olyannyira,

hogy a végeredmény 16-11 lett a javukra. Nem indult jók a szombati versenynap, 1:0 az ellenfélnek.

Sebaj, jött a második etap, méghozzá a Mirage pályán: ezúttal mi támadtunk az első félidőben, ám ugyanazzal az eredménnyel mentünk szünetre, mint az előző alkalommal – 9-6 a Gorillazzznak. A második félidőben pedig ismét nem mellénk állt a szerencse: egy kört tudtunk csak nyerni, így 16-7 lett a végeredmény. Gorillazzz – Budapest Five – 2:0. Így már nem került sor a harmadik etapra.

A magyar e-sport csapatra rájárt a rúd a BLAST Rising elmúlt napjaiban, de a srácok nem adják fel, hétfőn újra próbálkoznak! Forrás: Origo

MI LESZ MOST?

Szerencsére még mindig nincs vége a versenynek, a Budapest Five hétfőn két meccset is játszhat majd, 15:00-tól a török Sangal Esports csapatával, 18:00-tól pedig a román Nexus Gaminggel. Amennyiben mindkét meccset sikerülne behúznunk,

még mindig bejuthatnánk a rájátszásba! Nincs más hátra, mint bízni a legjobbakban, tartsatok velünk hétfőn is, szurkoljunk együtt a srácoknak!

Addig is tudjatok róla, hogy a Budapest Five-nak nemrég elindult a Discord szervere, ahol a szurkolók többek között kérdezz-felelek videókban is részt vehetnek. Ennek első részét ajánljuk most figyelmetekbe, ahol a BP5 mindösszesen 18 éves, sokak szerinti legerősebb játékosa, Torzsás "torzsi" Ádám válaszolt néhány rajongói kérdésre!