Társoldalunk:

Óriási meglepetéssel zárult a BLAST Premier Fall B csoportja

2021.09.23. 09:05

A BLAST Premier csoportkörök sosem voltak könnyűek. Más versenyeken legtöbbször azt látjuk, hogy egy csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, és a két, esetleg három legjobb továbbjut, addig itt már a csoportokban is ágrajzok vannak. Az első vereség után alsóágra esnek a csapatok, onnan pedig vagy hibátlan játékkal visszatérnek még a legjobbak közé vagy egyetlen egy apró baki miatt kiesnek. Nem lehetetlen persze az alsóágról sem visszaküzdenie magát egy profi csapatnak, a német Berlin International Gaming, vagy röviden BIG, ezt tegnap be is bizonyította.

Csoportbeli első meccsüket, a NiP ellen, nagyon csúnyán veszítették el. Két pálya alatt összesen 15 kört hoztak, ami még egy pálya megnyerésére sem lenne elég. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy a BIG lecsúszik a továbbjutásról. Végül messziről elkerültek a kiesést és végig küzdötték magukat a teljes csoporton. Ellentmondást nem tűrően utasították maguk mögé a brazilokat, sőt, tegnap a G2-t hazaküldték.

Úgy tűnik a G2 koránt sem ébredt még fel, második versenyükön alszanak még téli álmot, ez pedig már másodjára eredményezte azt, hogy nem jutottak tovább a csoportjukból. Valami nagyon nincs rendben a csapatnál, a legtöbb szurkoló szerint pedig ez a valami, vagy inkább valaki, Audric "JaCkz" Jug.

A BIG és a G2 (2:0) mérkőzésének pontos eredményei
• Dust2 16-12 a BIG javára
• Inferno 19-17 a BIG javára

JaCkz kvázi kényszerből került vissza a kezdő ötösbe, miután korábban már kispadra tették. Jó pár hónapja vele játszanak már a többiek, ez idő alatt azonban közel sem bizonyította, hogy egy világranglista 3. szintű csapatban lenne a helye.

Legtöbben már a BLAST Premier Fall előtt sem adtak sok időt neki, most pedig, az újabb csúfos vereségek után, szinte mindenki azt várja, hogy mikor dönt a lecserélése mellett a csapat.

Óriási meglepetéssel zárult a BLAST Premier Fall “B” csoportjaForrás: Origo

A G2 ezzel kiesett, a BIG pedig, akik rögtön az első meccsük után alsóágra estek, továbbjutottak az őszi döntőkbe. Ráadásul a G2 után a NiP ellen is szerverre léptek, akiknek első napos vereségüket adhatták vissza.

A svéd többségű csapat ellen már jóval nehezebb dolguk volt, saját pályájukon, Dust2-n 7 körös vezetést is elpocsékoltak, de még így is meg tudták azt nyerni. A NiP persze nem hagyta magát Mirage-on, sokadjára mutatták már meg, hogy hiába hosszú szinte minden meccsük a pályán, jobban bírják a gyűrődést és sokkal jobban hoznak stabil teljesítményt körről-körre.

Azon az Infernón kellett eldőlnie a meccsnek, amin a németek a G2 elleni összecsapásukat is megnyerték. Akkor hosszabbításba torkollott a pálya, erre most nem volt szükség, hiszen a NiP megszólalni sem engedte a németeket.
A BIG kitartása példaértékű volt, két nehéz és hosszú meccset játszottak le egy nap alatt, de a NiP ellen végül elfogytak.

A BIG és a NiP (2:0) mérkőzésének pontos eredményei
• Dust2 16-14 a BIG javára
• Mirage 16-13 a NiP javára
• Inferno 16-5 a NiP javára

A borzasztó kezdés után nagyon összeállt a csapat, a német mag végre régi fényében tündököl, új dán ötödikük, Nicklas "gade" Gade pedig úgy néz ki beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Csoportelsőként a NiP várja az őszi BLAST szezon Finals szakaszát, de a BIG is ott lohol a nyomukban, jelenlegi teljesítményükkel pedig bátran fel tudják majd venni a harcot, akár a világelső NaVival szemben is.