Társoldalunk:

Nyögvenyelős játékkal, de megszerezte a G2 a kötelező győzelmet

2021.10.14. 07:51

Képzeljük el azt az esetet, amikor Lewis Hamiltonnak, a mezőny egyik legjobb autójával egy a sereghajtók között kullogó Haas-t kellene leköröznie, bármelyik Forma-1-es nagydíjon. Az az elvárás, hogy gond nélkül, egy szempillantás alatt megelőzze és hasonló volt a helyzet a G2 vs Lynn Vision CS:GO meccsen is.

Bármennyire is szenvedős az utóbbi időkben a G2 játéka, a kínai Lynn Vision csapatát könnyedén kellett volna verniük, ehelyett azonban újabb intő jelet kaptak, hogy valami nagyon nem stimmel a csapatnál.

Rá lehet persze fogni arra, hogy a G2 nem készült, és nem is tudott volna miből, a Lynn ellen, hiszen a kínai ötös alig játszik magasrangú profi meccset. Az utóbbi hónapok játékát ismerve viszont, erről szó sem volt. A G2 sokadjára bizonyította, hogy hiába igazoltak le több sztárjátékost is, a csapat nem akar működni és bizony olyan csapatok ellen is küzdeniük kell, mint a Lynn Vision.

A kínai csapat parádés játékkal nyerte meg az első pályát, Vertigón tényleg erősebbek voltak a körök többségében. A meccs második felére azonban nem tudták tartani formájukat és ha nehezen is, de a G2 túlélte. 2-1-re nyertek a Lynn Vision ellen és ezzel továbbjutottak a legjobb nyolc közé.

A G2 és a Lynn Vision összecsapásának (2:1) pontos eredményei:

  • Vertigo 16-14 a Lynn Vision javára
  • Inferno 16-10 a G2 javára
  • Nuke 16:8 a G2 javára

A nap második mérkőzése már sokkal simább mederben folyt. Késő délután az európai OG és brazil paiN Gaming csapott össze. A brazilok még tartották magukat a saját maguk által választott Ancientön, de sajnos azon túl a meccsből hiányzott a parázs, az igazi küzdelem.

Az OG szoros játék árán, de elnyerte a paiN pályáját, sajátjukat, Infernót pedig már jóval könnyebben, 10 körös előnnyel hozták el.

Behúzták a kötelező győzelmet, ami egy világranglista 10. helyezett csapattól el is volt várható. A neheze viszont számukra is majd most jön. A későbbiekben a paiNtől jóval nehezebb csapatok ellen lépnek majd szerverre és teljesítményük nekik is ingadozó eddig az év második felében.

Az OG és a paiN Gaming összecsapásának (2:0) pontos eredményei:

  • Ancient 16-13 az OG javára
  • Inferno 16-6 az OG javára

Holnap azonban még hátra van két szétlövéses meccs, négy olyan csapattal, akik még első meccsüket játszák majd a 2021-es BLAST Premier Fall Showdown alkalmával.

A következő menetrend szerint szurkolhatunk holnap:

15:30 - Virtus.pro vs Movistar Riders
18:30 - Team Liquid vs 9z