A legerősebb dán csapat, amelyik átvette az Astralis helyét

Vágólapra másolva!
Vannak csapatok, melyek már gyakorlatilag a CS:GO első napjaitól kezdve léteznek, sőt, sok közülük már a CS1.6 idejében is versenyzet. Ilyen lehet a NiP, a Fnatic vagy a NaVi.De vannak olyanok is, akik csak a CS:GO sokadik éve után döntöttek egy csapat felállítása mellett, hosszú évekig tartott, mire az alsóbb kategóriákból felküzdötték magukat, de ma már a legjobbak között vannak.

Tökéletes példa erre a Heroic.

A dán székhelyű szervezet 2016-ban alakult meg, azzal a céllal, hogy eltökélt munkával, profi körülmények között, a CS:GO határait feszegetve a legjobbak legyenek. Az évek alatt erre volt is párszor esélyük, az álom beteljesedésére azonban egészen 2020-ig kellett várniuk.

Pedig a többnyire dán játékosokkal szereplő csapat sokszor került közel a tűzhöz. Egy gondjuk volt, a játékosok megtartása. Hiába voltak remek játékosaik, hiába neveltek ki akkora neveket, mint gla1ve, valde vagy éppen niko, megtartani ritkán sikerült őket. Persze lehet, hogy nem is akarták.
Egy új csapat életében azonban koránt sem ritka, hogy a legtehetségesebb játékosaikat kinevelik, majd eladják. Ez jókora anyagi nyereséget hozhat a csapat számára, ugyanakkor folyamatosan feladják a legjobbjaikat, azzal együtt pedig az aktuális felállásukat is és mindig új ötöst kell építeniük.

Így volt ez a Heroic esetében is. Mihelyt a HLTV ranglista 10 legjobbja közé kerültek, a legjobb játékosukat elvitte más, ők pedig állhattak neki új ötöst építeni.
Az egész folyamat 2020 márciusában csúcsosodott ki, amikor is az akkori ígéretes csapatot kivásárolta a kínai FunPlus Phoenix. Nem egy-két játékost, hanem az egész csapatot.

Hirtelen, szinte a semmiből jött a hír anno és nem kevesebb meglepetésre, az egész nem tartott tovább néhány hétnél. Az FPX-hez igazolt játékosok mindössze egy mérkőzést játszottak az új mezekben, április elejére pedig máris visszavándoroltak régi csapatukhoz, a Heroichoz.

Mint utólag kiderült, a kínai szervezet előre ivott a medve bőrére. Az ígéreteik mögött semmilyen kész papírmunka nem volt még, így a frissen szerzett játékosaik is elpártoltak tőlük.

Akkor a csapat több tagja is elkeseredetten nyilatkozott, ennél jobb dolog azonban nem is történhetett volna velük.

Persze a cserék ezután sem maradtak el, ismét egy részben új ötös öregbíthette a Heroic hírnevét, ezúttal azonban sikerült is. Ütőképes csapat állt össze, a vezetőség sem akart túladni senkin és az online éra, az otthon melegéből jóval kényelmesebb játék is segítette őket.

A Heroic felállása 2020 októberében:
Martin "stavn" Lund
Casper "cadiaN" Møller
René "TeSeS" Madsen
Johannes "b0RUP" Borup
Nikolaj "niko" Kristensen

Tavaly ősszel aztán összejött a régóta dédelgetett álom, felértek a HLTV ranglista csúcsára, a Heroic volt a profi CS:GO világ legerősebb csapata. Összehasonlításképp, tavaly májusban még a top 30-cat sem érték el.

A trónról időközben letaszították őket, de a legjobbak közül azóta sem estek ki. Minden versenyre bajnokesélyes alakulatként érkeznek, még akkor is, ha a játék mellett sok megterhelő hónapot kellett átvészelniük.

Tavaly nyáron ugyanis nagy botrány robbant ki a CS:GO csapatok között, sorban buktak le a profi csalók. Nem a játékosok, hanem az edzők nyúltak meg nem engedett eszközökhöz, amivel óriási előnyre tettek szert a szervereken.

A Heroic volt edzője is érintett volt az ügyben, meg is kapta érte az 1 évre szóló eltiltását. Visszatérte után sem nyugodtak azonban a kedélyek.

A csapat belsős információk kiszivárogtatásával vádolta meg az edzőt, aki erre azzal állt elő, hogy a csalásban, amiért már megkapta a büntetését és amit előtte teljes mértékben magára vállalt, részt vettek a játékosok is.

Újraindult a vizsgálat, a csapat feje fölött pedig hosszú hónapokig lebegett a kérdőjel. Idővel bebizonyították, hogy az edző szavai hamisak, a játékosok pedig végre maguk mögött hagyhatták a folyamatos stresszt, ami akkor már szemmel láthatóan is hatással volt a játékukra.

A Heroic jelenlegi felállása:
Martin "stavn" Lund
Casper "cadiaN" Møller
René "TeSeS" Madsen
Ismail "refrezh" Ali
Rasmus "sjuush" Beck

Az edzőt menesztették, majd két új játékost igazoltak idén februárban. Azóta fokozatosan, de felívelő pályára került a csapat. Jelenleg a HLTV ranglista 4. helyén tanyáznak, ahonnan nem tűnik nagy ugrásnak az első hely, de valójában odáig hosszú még az út.

Kezdetnek tökéletes lenne, ha bajnoki címet szereznének a BLAST Premier Fall Final vagy a World Finals alatt, amire eddig meg is van minden esélyük.