Vágólapra másolva!
Számos felejthetetlen pillanatot okozott nekünk a League of Legends 2009 óta, szoros és izgalmas csaták, drámai végjátékok, beteljesült és szertefoszlott álmok szemtanúi lehettünk az évek során.

Múlt héten írtunk nektek a profi League of Legends legnagyobb botrányairól, szerencsére nem csak balhék tarkították a LoL kompetitív színpadát, sőt, többségében vannak azok a felejthetetlen pillanatok, amelyek örökre bearanyozzák a legnagyobb világeseményeket.

Faker fantasztikus ultija az EDward Gaming ellen

A halhatatlan démonkirály nevéhez számtalan hatalmas pillanat kapcsolódik, minden idők legjobb és legsikeresebb LoL-osáról beszélünk. Oriannával különösen emlékezetes pillanatokat okozott, nem is volt egyszerű egyet kiválasztani, hiszen a 2016-os világbajnokság elődöntőjében a ROX Tigers ellen is a legjobb pillanatban húzta elő a Vonzáshullámot és nyerte meg az első mérkőzést. Ám a legemlékezetesebb talán az azóta világbajnok EDward Gaming elleni őrületes fordítás. A kínaiak akkoriban még kevésbé teljesítettek jól, 2-4-es mérleggel az A csoport utolsó helyén végeztek. Ehhez azonban kellett Faker is, ugyanis a 29. percben már 10 ezer arany hátrányban voltak, a killállás pedig 9-0 volt a kínaiak javára. Nem sok minden szólt az SKT mellett (ma T1), innen már nem nagyon volt visszaút. Legalábbis úgy tűnt, ám ezt Huni, Wolf és Faker nem így gondolta. Rakan tökéletesen engage-elt, fellökött négy embert, a Cho'Gath közben beflashelt és a Vad sikollyal elnémította őket. Ekkor érkezett Faker tökéletes ultija, ami összerántotta és megsebezte őket, ezzel pedig el is dőlt a csapatharc. Tökéletes egyéni és csapatmunka, amivel meg is nyerték a meccset.

Faker vs Ryu 1v1 Zed

Az előző eldöntött egy csapatharcot és egy meccset, de Faker nevéhez fűződik minden idők egyik, ha nem a legnagyobb outplaye is. Zedet viszonylag ritkán látjuk profi meccseken az utóbbi években, de a rangsorolt meccsek gyakori résztvevője. Népszerűsége nem véletlen, hatalmas sebzése van és gyönyörű megmozdulásokat lehet végrehajtani, ahol az ellenfél azt se tudja, hova kapja a fejét, csak a végén elszürkül a képernyő. A Ryu elleni megmozdulást még magasabbra emeli az, hogy Zed harcolt Zed ellen, senki más nem szólt bele a párbajba.

PraY és a meccsnyerő Elvarázsolt kristálynyíl

A harmadik pillanathoz is köze van Fakernek, sőt annak a ROX Tigers elleni párharcnak is, amelyről az előbb említést tettem. Nem véletlen, az a párharc minden idők egyik legjobbja, ahol nem csak a háromszor világbajnok és csapata alkotott maradandót. A ROX lövésze PraY a második meccs hajrájában írta be magát a történelemkönyvekbe. Egy backdoorral támadták a Nexust, amit csak egy alacsony életerejű Faker védett, miközben Blank, Wolf és Duke próbáltak villámgyorsan hazatérni. PraY azonban tökéletesen mérte fel a helyzetet és egy tökéletes Ashe ultival megállította az Ekkot, aki így már nem is tudott időben hazamenni és a ROX kiegyenlítette a párharcot.

Bin Gangplank hordója

Ez az európai régió szempontjából egy nagyon szomorú pillanat volt, amikor az A csoport tie-breaker mérkőzésén a Suning és a G2 Esports csapott össze. A 43. percben a kínaiak elhozták a baront, majd a sárkánylélekért ment a harc, amit megszerzett a G2, ám nem tudtak kijönni épségben a folyóból. Az alsó ösvényről bekerítette őket Bin Gangplankje, amely másodpercek töredéke alatt tüntette el Caps Syndráját és Perkz Sennáját. Ezzel a kulcs megmozdulása meg is nyerte a meccset és ezzel a csoportot is a Suning.

InSec Lee Sin rúgása

A koreai dzsungeles híressé vált arról, hogy mennyire jól használja a világtalan szerzetest. Védjegyévé vált a Q képesség után a Flash-Kick, vagyis a beérkezés után bevillan az áldozat mögé és visszaultizza a társak felé. Ma már a legjobb Lee Sin-játékosok többségében képesek a "flashkickre", de InSec volt az egyik első, aki ezt profi mérkőzésen is megcsinálta. Nem ő találta fel, de a mozdulat az évek során összeforrt a nevével.