Héderék célja: A Hungaroring ne megközelíthetetlen sziget legyen

Vágólapra másolva!
A Társalgó vendége volt pénteken Héder Barna, a Hungaroring Sport Rt. ügyvezető igazgatója, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, akit főként a Hungaroringgel kapcsolatban végzett munkájáról kérdeztek a chatelők. Az egykori kommentátor - akit a közönség a mai napig is kitartóan kever Palik Lászlóval - a Hungaroring hétköznapibb ügyeit illetően kissé tehetetlennek tűnt, a hangsúlyt inkább a vállalkozás üzleti hátterére helyezte.
Vágólapra másolva!

[origo]: A Palikkal egyébként is jó barátok vagytok, vagy csak a munka miatt kell sokat együtt lennetek? (hejjj)

Héder Barna: Nem kell sokat együtt lennünk, legalábbis ez a mondat azt jelenti, hogy ez nem kényszer számunkra. De a munka révén alakult ki a barátságunk még 1990 környékén, amikor a Telesport napi műsor lett Vitray Tamásnak köszönhetően. Annyi munkák volt, hogy az egy olyan kívételes időszak volt a televíziózás történetében, amikor a kollégák valóban csapatként tudtak működni. Én sok műsort szerkesztettem Lacinak, ő hasonló módon sokat szerkesztett nekem, és így rájöttünk, hogy sok kérdésben hasonlóképpen gondolkozunk. AZ igazi próbatétel az a Rádió Bridge elindítása volt 1991 őszén, és onnan kezdve gyakorlatilag minden vállalkozásba közösen vágunk bele.

[origo]: Mi a véleményed Palik közvetítési stílusáról? (Guest49752)

Héder Barna: Ennyire együttélni eseménnyel nem nagyon láttam, vagy hallottam televíziós kommentátort. A felkészültségét pedig lenyűgözőnek tartom. És amit rettentő fontosnak gondolok, hogy Laci a közvetítés közben is önmaga marad, nem előre felépített sémákkal dolgozik.

[origo]: Számos funkciód közül melyiket tekinted a legfontosabbnak jelenleg? (Guest69274)

Héder Barna: Nincsen olyan számos funkcióm. Amit számon tartok, az a Hungaroring Rt.-ben betöltött ügyvezető igazgatói posztom és az atlétikai szövetségben betöltött elnöki pozícióm. A Forma-1 baráti körében betöltött pozícióm szorosan összefügg a Hungaroring Rt-ben végzett tevékenységemmel. És a fontosságot illetően nem tennék különbséget pozíciók között: mindegyiknek van egy egyedi bája, felelőssége, nem tartom egyiket sem fontosabbnak a másiknál. Azt mondanám, hogy a Hungaroring olyan szempontból egyedi feladat, hogy egy a magyar gazdasági életben immár 15 éve helyét kereső vállalatnak kell megtalálnunk a pozícióját. Az atlétikai szövetség esetében pedig nagyon-nagyon sok embernek az egyéni ambíciójit, a hobbiját, kell egybeterelni, ami az egész ország sportéletének hasznára válhat.

[origo]: Miből áll a Hungaroringnél végzett munkád? (Guest49752)

Héder Barna: Két alapvető tevékenységem van ügyvezetőként: az egyik az, hogy a nemzetközi tapasztalatokra építve egy hosszabb távú koncepció előkészítésében vegyek részt, a másik is szorosan ehhez kötődik, de még az előző kifejezetten a vállalat helyzetének rendezésére koncentrál, addig az utóbbi a ring tevékenységi körének a kiszélesítésére, magyarul: szeretnénk rövid időn belül elérni, hogy a Hungaroring az emberek számára ne egy megközelítheten sziget legyen, hanem a mindennapi életüknek egy szórakoztató központja.

[origo]: Milyen munkát végez a Hungaroring Baráti klubjának élén? (Guest49752)

Héder Barna: A legfőbb feladatunk most az, hogy megfelelő promóciója legyen a Baráti Klubnak, egyszerűen azért, mert azt a kezdeményezést, hogy hatalmas kedvezménnyel juthassanak magyar emberek Forma-1-es jegyekhez, nagyon jónak tartom. Tavaly ez nem kapott megfelelő publicitást, remélem idén sikeresebbek leszünk.

[origo]: Azon nem gondolkodtok, hogy kicsit átépítsék a Hungaroringet? Több előzési lehetőség kellene, mert az elmúlt két szezonban a miénk volt a legunalmasabb futam... (Guest49752)

Héder Barna: A Hungaroring vonalvezetése nem a mi kompetenciánkba tartozik, minden pályával kapcsoltos átalakítás Bernie Ecclestone döntése.

[origo]: Silverstone-ban az év minden napján van vmilyen rendezvény (kivéve dec. 26-át), ez a cél a Hungaroringen is? (Guest49752)

Héder Barna: Silverstone kicsit más helyzetben van, mint a Hungaroring. Nálunk egy autóverseny, vagy bármilyen motorverseny megrendezése iszonyatos tőkét igényel, a promóciója miatt. Az elmúlt tíz év során bármilyen eseményt rendeztek a Hungaroringen, a Forma-1-en kívűl, minden versenyen csak lézengtek a nézők. Mi a Hungaroringen nem vállalhatjuk egy ilyen esemény megszervezését, de ez nem jelenti azt, hogy más ezt nem tehetné meg. amennyiben vállalja az anyagi kockázatát. Magyarul mi nem elsősorban újabb versenyek lebonyolításában gondolkodunk, hanem a pálya megnyitásában az "örült" motorosok és autósok számára.

[origo]: Én megyek idén a ringre, állítólag nagy porfelhők várnak rám. Mit tesztek ez ellen? (Guest49752)

Héder Barna: Tekintettel arra, hogy a Hungaroringre vezető utak magánterületen visznek keresztül, nem rendelkezhetünk fölöttük. Így a porfelhőkbe egyelőre mindannyiunknak bele kell törődnünk.

[origo]: Mi a helyzet a Forma-1-ben a cigireklámokkal? (benigli)

Héder Barna: Most folyik egy egyeztetés a Gazdasági Minisztérium, az ISM, és az Egészségügyi Minisztérium között arról, hogy a dohánygyártók a reklámtörvény korlátozásai alól milyen körülmények között kaphatnának felmentést. Valószínűleg akár néhány napon belül erről döntés születhet.

[origo]: Ki lesz az idei Forma-1-es világbajnok? Van esetleg kedvenc versenyzöje? (Guest02164)

Héder Barna: Meglepődnék, ha nem Schumacher lenne, de számomra az érdekesebb kérdés az, hogy a mostani újak beérnek-e úgy, ahogy azt Schumacher tette. Motoyára nagyon kíváncsi lennék, mondjuk 2-3 év múlva.

[origo]: A Hungaroringet együtt emlegetik a világ nagyjaival. A magyar versenyzöket kevésbé. Mi ennek az oka? (eva1)

Héder Barna: Ahhoz, hogy valaki a F-1-ig eljusson, szerintem forintban számolva több százmillió kell. Ezt ma Magyaroszágon nagyon kevesen tudnák vállalni. Aki mégis, az pedig lehet, hogy vezetni nem tud.

[origo]: Az atlétáknál a pénzszerzéssel törődsz, vagy szakmailag igyekszel segíteni? (Guest69274)

Héder Barna: Mind a kettőt nagyon fontosnak tartom. A szakmába nem akarok nagyon beleszólni, csak addig, amíg az a szövetség menedzselése szempontjából fontos. Tehát addig nem lehet elmenni pénzt szerezni, ameddig az embernek nincsen kész szakmai koncepciója, amihez támogatást akar szerezni.

[origo]: Profitál abból valamit az atlétikai szövetség, hogy az IAAF (Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség) főtitkára Gyulay István? (Guest49752)

Héder Barna: Igen rengeteget. Nem vagyok benne biztos, hogy Pisti nélkül Debrecen ifi vb-t rendezhetne, vagy a BS-be lehetne hozni három év múlva a fedettpályás vb-t. De ezen felül is azt kell, hogy mondjam, már Pisti tanácsainak köszönhetően is rengeteget köszönhet neki a magyar atlétika.

[origo]: Volt néhány atlétánknak doppingügye az elmúlt időszakban, van akinek az eltiltása most is érvényben van. Velük foglalkozol külön? (Guest49752)

Héder Barna: Személy szerint velük külön nem, de a dopping-problémát nem söpröm a szőnyeg alá.

[origo]: A kalapácsvetőink közti háború, ami a sydneyi olimpián tört ki, tart még? (Guest69274)

Héder Barna: Nem, de az annak idején sem volt háború. Most nyugodt szívvel állíthatom, hogy mindenki végzi a maga dolgát, és a korábbi ellentéteket a pályán szeretnék rendezni.

[origo]: Ön szerint hogyan lehetne 'helyzetbe hozni' a magyar labdarúgást? (Guest02164)

Héder Barna: Nem tudom, hogy a labdarúgás mennyiben lehet más, mint az atlétika. Én az atlétikával kapcsolatban azt mondom, hogy az olimpiai vagy világbajnoki érmek nem céljai a tevékenységemnek, hanem idővel következményeivé kell, hogy válljanak. A focinál valószínűleg ugyanez a recept, nem szabad rövid távon gondolkodni, de ha jól követem az eseményeket, az MLSZ mostani vezetését ezzel tényleg nem lehet vádolni. Azt tudom csak mondani, hogy türelem...

[origo]: Honnan számítja tévés karrierjét? (kolompos)

Héder Barna: 1984 januárjában kezdtem el tévézni, a Mi Ti Ők című ifjúsági műsor műsorvezetőjeként. Véletlenül csöppentem bele, két hónappal korábban, mint rögbi játékossal csináltak velem egy interjút, és aztán megkérdezték három nappal később, hogy a közgáz mellett nincsen-e kedvem tévézgetni.

[origo]: Tegnap volt itt a Vitray, és elég elkeseredettnek tűnt a mai média-helyzettel kapcsolatban. Szerinted mi hiányzik a mai magyar médiapalettáról? (grupie)

Héder Barna: Az olyan műsorok, amiket szívesen csinálnék:)) Csak ezekre nem biztos, hogy igény van. Ez egy kicsit tudathasadásos helyzet is. Lehet, hogy ezt felismerve kezdtünk el Palik Laci barátommal sokkal intezívebben az üzleti élet felé orientálódni.

[origo]: Mi a véleménye a Csisztu-ügyröl? (Guest02164)

Héder Barna: Nagyon szomrúnak tartom, hogy létezik. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindenki tudja, hogy a Csisztu-ügy mit jelent. Hozzá kell tennem, hogy sajnos mindannyian, akik egy kicsit előtérben vagyunk, fel kell, hogy készüljünk arra, hogy kiszolgáltatottá válunk. Én például kezdettől fogva kizártam a magánéletemből a sajtót. Volt ebben talán valamiféle önvédelmi reflex is.

[origo]: Nem vágysz vissza a televízóba? (Guest69274)

Héder Barna: Egyre kevésbé, a 90-es évek második felében, ahogy fokozatosan szakadtunk el a tv-től, rá kellett döbbennem, hogy két olyan műsortípus van amit nagyon szeretek csinálni, csak mind a kettőt már vagy tíz évvel ezelőtt csináltam. És ha az emberben ilyen régi műsorokkal kapcsolatos nosztalgia él, akkor lehet, hogy jobb nem fogalkozni vele. Az egyik a Telesport volt, a másik pedig az Ötödölő. Az előbbinek az volt a bája, hogy a közvetítések hatalmas élményt jelentettek. Az ötödölőnek pedig a spontaneitása volt számunkra lenyűgöző és felejtehetetlen.

[origo]: Az ötödölő nagyon klassz műsor volt, nem sok energiát vinne el egy ilyen vezetése, nem? (Guest69274)

Héder Barna: Nem, gyakorlatilag semmi energiába nem kerülne. Csak egy kicsit attól félek, hogy közel negyven évesen már nem ülhetek vissza úgy bohóckodni, mint tíz évvel ezelőtt. Az az érdekes, hogy ennnek a műsornak a "titkára" a mai napig nem jött rá senki. Akárhány tv-s játékot láttam mindből hiányzott az, amitől szerintem az Ötödölő jó volt.

[origo]: Melyik médium foglalkozik ma Magyarországon legszínvonalasabban a sporttal? Az internetes kiadványokat figyeled? (Guest49752)

Héder Barna: Elektronikus, vagy írott, mert ez eléggé tág. A tévék közül nagyon jónak tartom ahogy a Sport1 tálalja az eseményeket.

[origo]: Mik most a hosszú, illetve rövid távú céljaid? (Guest49752)

Héder Barna: Ami a munkámat illeti, soha nem gondolkodtam hosszú távon, egyszerűen azért, mert az a terület, amiben tevékenykedem napról napra új kihívásokat tálalhat. Például egy hónappal a Magyar Atlétikai Szövetség közgyűlése előtt meg nem fordult a fejembe, hogy valamikor az atléták elnöke lehetek. Nem is volt célom, hanem egyszercsak megjelent az atlétika az életemben.

[origo]: Hogy' jelent meg olyan nagy hirtelen az atlétika az életedben? (Guest49752)

Héder Barna: Egyszercsak megcsörrent a telefonom, és egy atléta megkérdezte, hogy vállalnám-e a jelölést az elnöki posztra. Hogy miért éppen most hogy jutottam az eszükbe azt nem tudom, de tény, hogy 3-4 éven át kommentáltam hazai és nemzetközi atlétikai versenyeket Gyulai István oldalán a 90-es évek elején.

[origo]: Mi a kedvenc sportod? (Guest49752)

Héder Barna: Nincsen kedvenc sportom, viszont majdnem minden sportágban vevő vagyok a magasszintű teljesítményre. Egy jó billiárd meccs adott esetben ugyanúgy le tud kötni, mint mondjuk a rögbi, viszont egy foci BL-döntő mellől is simán fel tudok állani ha unalmas.

[origo]: Milyen autód van? (hejjj)

Héder Barna: Hat éve van egy SC 400-as Lexusom. Épp tegnap beszélgettünk róla, hogy 10 évvel ezelőtt még Tarbanttal jártam. Most viszont az az igazság, hogy tavasztól őszig gyakorlatilag állandóan motoron ülök.

[origo]: A motorozás is Paliktól jött? (Guest49752)

Héder Barna: Úgy mondanám, hogy a motorozás Paliktól jött, cserébe "ő kapta tőlem" a kondizást.

[origo]: Az nem rossz a motorral való közlekedésben, hogy nincs egy hátsó ülés, csomagtartó, ahová be lehetne pakolni? (grupie)

Héder Barna: Mind a kettő van... Olyannyira, hogy sokszor öltönyben ülök motorra, és az akatatáskámat beteszem a csomagtartóba.

[origo]: És ki, miben jobb? Mármint a Héder és Te közüled? (grupie)

Héder Barna: Nem teljesen értem a kérdést, főleg hogy én vagyok a Héder:))

[origo]: Úgy értem, hogy pl. Te jobb üzletember vagy, de Ő jobban kommunikál. Szóval ilyen különbségekre gondolok... (grupie)

Héder Barna: Így már tiszta a kérdés. Azt szoktuk mondani, hogy Laci az, aki minden falon átront, én pedig néha megmutatom neki, hogy van ott egy ajtó is.

[origo]: Megkörnyékeznek a nők? Ellen tudsz-e állni, ha igen, hogy? (fixpont)

Héder Barna: Szerintem azt környékezik a nők, aki ezt provokálja. Mivel én ezt nem igénylem, ezért nem környékeznek meg, így ellen tudok állni.

[origo]: Ugyanolyan típusú nők tetszenek Nektek a Héderrel? (grupie)

Héder Barna: Változatlanul én vagyok a Héder, és ami engem illet, nem vagyok típus specifikus:)

[origo]: Igaz, hogy a Héder állandóan azt hiszi, hogy kövér, és ezért mindig fogyókúrázik? (grupie)

Héder Barna: Az a Palik...

[origo]: Hány évesek vagytok Ti egyáltalán a Palikkal? Lassan kezdtek olyanok lenni, mint a Pa-dö-dö lányok, valahogy mindig annyi idősnek tűntok, mint amikor elkezdtétek... (grupie)

Héder Barna: Sajnos nem vagyunk ugyanannyi idősek, Laci januárban lett 39, én pedig öt nap múlva leszek annyi.

Héder Barna: Köszönöm szépen a kérdéseket, üdvözlök mindenkit, viszlát a Hungaroringen!:))

[origo]